Gyermeknapon már az új helyen játszhatnak a bábművészek – galériával

2023. január 14. 15:37 | Varga Diána

Lassan a végéhez közeledik a Munkácsy Negyed részét képező Urszinyi-Beliczey kúria felújítása, amely hamarosan a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthonául szolgál majd.

Varga Tamás alpolgármester szerint Békéscsaba egyedi adottsága, hogy egymással szemben két kúriaépület található: az Omaszta kúria, vagyis a Munkácsy Emlékház, amely idén új külsőt és beltartalmat kapott, valamint az Urszinyi-Beliczey kúria.

A kultúráért felelős alpolgármester arra emlékeztetett, hogy hat-hét éves folyamat zárul 2023-ban, hiszen 2015-16-ban kezdték tervezni azt a koncepciót, amely a Munkácsy Negyeden belül a bábszínház költözését is magában foglalja. Mint mondta, a bábszínháznak azért volt szüksége új épületre, mert a bábművészeknek mostoha körülmények között, egy emeleti próbateremből kialakított zsúfolt teremben, a Jókai színházzal osztozkodva kellett játszaniuk. Ez a kettős társbérlet sem könnyítette meg a tehetségük bemutatását – húzta alá Varga Tamás.

– A kúria épülete megújult, megszépült, kívülről és belülről is felújították, emellett a színház-, illetve előadó-művészetet szolgáló, magas szintű funkciókkal látták el. A tervek szerint a kivitelező februárban levonul a munkaterületről és elkezdődik az engedélyezési eljárás. A bábszínház a tervek szerint áprilisban kezd költözni, ami nem lesz egyszerű, hiszen mindeközben zajlik az évad is. A csapat ugyanakkor felkészült és megoldja majd a helyzetet – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette: azon túl, hogy az épület alkalmas lesz a bábszínházi előadások bemutatására, több interaktív, kultúr- és családtörténeti kiállítás befogadását is szolgálja majd. Megjegyezte: a bábszínházban olyan rendezvényeket is terveznek, amelyek túlmutatnak az előadásokon, ilyenek lesznek az interaktív programok, fesztiválok, tárlatok.

Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház vezetője arról beszélt, hogy a kúriát először történészek vették birtokukba, akik a vakolatok alatt freskókat, szekkókat találtak, illetve olyan építészeti elemeket, amelyeket korábban vagy átépítettek, vagy elfedtek. Az épület alatt egy pince húzódik, itt lesznek majd az öltözők – ezt az egészet körben, végig fel kellett ásni, alá kellett falazni és vízszigetelni, valamint a pincerész mélyítésére is szükség volt – sorolta tovább az intézmény vezetője.

– Egy 1841-46 között épült épületről van szó, amellyel az elmúlt években nem nagyon foglalkoztak, csupán a tetőszerkezetet javították. Ám amikor átvettük az épületet, akkor láttuk, hogy sok helyen beázott, sok volt a statikai probléma, de végül a felújítás jól sikerült, a kúria biztonságos állapotban van – jegyezte meg Lenkefi Zoltán.

 

                            Varga Tamás alpolgármester és Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója

 

Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy az újonnan létrehozott épület belváros felé néző részén egy előadóteret alakítottak ki, valamint egy olyan bábszínházi nézőteret, ahol százhúsz vendég foglalhat helyet egy kihúzható nézőtéren, egy nyolcszor hat méteres színpad előtt, felső gépezettel, megfelelő technikai felszereltséggel. Efölött lesz egy előadások megtartására alkalmas, hatvan-nyolcvan főt fogadni képes terem. A középső részben a fogadórészek láthatók, itt egy kávézót alakítanak ki. A szárny hátsó részében kaptak helyet a műhelyek. A kúriában az öltözők és a raktárak mellett egy stúdiót alakítottak ki, valamint a földszinten irodákat, kiállítótereket, interaktív elemekkel. 

– A beruházás közel kilencven százaléka elkészült, a szakemberek decemberben az épület előtti burkolatot készítették, valamint az új épület külső burkolatát. Belül még zajlanak az asztalosmunkák, ezen felül kisebb villanyszerelés, burkolás van hátra. Nemrég sikerült megkötni a gázszerződést, ezért az még nincs bekötve, csak ezt követően lehet majd lefektetni a keményfa parkettát. Ha minden jól megy, február közepére elkészülhetünk, ezt követően elindul az engedélyeztetési folyamat és a költözés az Ibsen házból – részletezte az igazgató.

Lenkefi Zoltán arról is beszélt, hogy a komplexum udvarát is szeretnék kihasználni, hiszen több funkciót is látnak benne, például szabadtéri előadásokat lehet majd itt tartani. A térkővel fedett területen akár egy kiülős részt is ki lehet alakítani a kávézó számára. Ezen felül egy új, köztéri szobrot is terveznek ide, valamint információs táblákat, történelmi látképet és digitális totemoszlopot.

A direktor az átmeneti időszakról szólva arról tájékoztatott: május utolsó hétvégéjétől, vagyis a gyermeknapi, pünkösdi hosszú hétvégére a Színházi Olimpia részeként egy négynapos, bábos fesztivált terveznek, ennek részeként adnák át a komplexumot. Addig azonban át kell költözniük az Ibsen házból és be kell lakniuk az új teret, hogy az előadások zökkenőmentesen menjenek majd. Mindeközben javában tart az évad, amelyet a jelenlegi helyszínen zárnak, csak a hivatalos megnyitó után játszanak majd a megújult kúriában.

Galéria

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL