A közösség szíve lesz az adventi időszakban a Szent István tér

2025. november 18. 14:48 | Bimbó Lajos

Hamarosan elkezdődik az adventi ünnepvárás időszaka. A békéscsabai Szent István téren ebben az évben is programok széles tárháza várja az érdeklődőket. A programsorozat részleteiről és változásairól Varga Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere és Forczek Győző, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese tartott sajtótájékoztatót.

Varga Tamás elmondta, a szervezők egy jó hangulatú, minden napra programot ígérő rendezvénysorozattal készülnek a békéscsabaiaknak, amely azt jelenti, hogy november 30-től december 21-ig az itt felállított színpadon óvodák, iskolák, civil szervezetek, helyi művészek, művészeti egyesületek lépnek majd fel. De emellett igyekeznek olyan interaktív elemeket is, amely a találkozás öröme mellett élményeket adhatnak a kilátogatóknak.

A városvezető kiemelte,  tavaly is igen népszerű volt a kisvasút és a körhinta, így ezeket idén is ingyenesen vehetik igénybe a családok. A kilátogatókat idén is számos program várja majd, amely hozzájárul ahhoz, hogy meghitt környezetben készüljenek az ünnepekre.

– A tervezésnél, a lebonyolításnál nekünk is figyelembe kell vennünk, hogy milyen erőforrásokkal gazdálkodhatunk. Nem tudunk versenyre kelni a nagyvárosokkal, de azért igyekszünk a hangulatot biztosítani és évről-évre előrelépni. Új díszítő elemek lesznek a téren – ami legyen majd meglepetés –, a nagy fenyőfa mellett, az óvodások fáján kívül most civil szervezetek is díszítenek majd nagyobb fákat, ami szintén a közösséget, az összefogást mutatja. Ezekkel a programokkal, díszítő elemekkel tényleg egy meghitt, hangulatos találkozási hellyé válik a főtér, ahová az adventi ünnepre való hangolódást szolgáló programokkal várunk mindenkit – sorolta Varga Tamás.

 

 

A főtéren már javában zajlik az adventi forgatag előkészületeinek munkálatai. Az ünnepváró helyszín a lakosság igényeihez alkalmazkodva várja majd a családokat, így a szervezők például megnövelik a fedett sátrak méretét, de egy interaktív teret is kialakítanak, ahol játékra hívják a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt.

Forczek Győző, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese hangsúlyozta, a fellépők tekintetében próbálták tartani a tavalyi színvonalat, így ismét neves előadók, színészek és énekesek is ellátogatnak Békéscsabára.

– Fellép például Náray Erika színművész, Vastag Tamás, Kocsis Tibor, Tolvai Renáta, de ahogy tavaly, vasárnaponként idén is Békéscsaba kulturális intézményei, a Napsugár Bábszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Csabagyöngye Kulturális Központ szolgál majd kulturális programokkal az érdeklődőknek – ismertette Forzcek Győző.

 

 

Idén is sok résztvevőt várnak a szervezők a Szent István térre, akiknek egészen szilveszter estig nyújtanak programokat. A november 30-tól kezdődő adventvárásról bővebbet a Csabagyöngye Kulturális központ weboldalán és közösségi oldalain tudhatnak meg többet az érdeklődők.

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL