Gyáni János: Megfogtam, odavágtam és kész, nem szórakozunk itt!

– Az első olimpiád a moszkvai csonka olimpia volt.

– Azt tudni kell, hogy sokan azért kezdtek el Csabán judózni, mert itt volt a Honvéd Szalvai SE, és abban bíztak, hogy majd itt lesznek katonák. Persze én is ebben reménykedtem. Akkor már juniorként végigvertem a felnőtt mezőnyt. Majd egyszer csak parancsba adták, hogy fel kell mennem a Budapesti Honvédba, mert akkor 1980-ban nem volt 78 kilósuk.

Visszatérve az eredeti kérdéshez, igen, csonka olimpia volt, de mégis nagyon erős mezőny indult. Sajnos nekem nem sikerült; egy román versenyzővel kezdtem, aki egy kokával (a legkisebb értékű akció – S. T.) győzött le. Valószínű megbotlottam egy fűszálban, térdre estem, és az már koka volt. De annak nagyon örülök, hogy nemcsak azért kerültem ki, mert jóképű voltam, hanem kikvalifikáltattam magam.

– A következő a Los Angeles-i olimpia szintén csonka volt. De előtte, amikor még azt hittétek, hogy kimentek, Sarkadi Jani bácsi, az edződ azt nyilatkozta, érmet vár tőled.

– Már megkaptuk az összes öltönyt, melegítőt, táskát, és két héttel az olimpia előtt derült ki, hogy nem megyünk. Így Varsóba mentünk a szocialista olimpiára, ahol 5. lettem, mert nem voltam motivált, leeresztettem.

– Mi történt Szöulban?

– Végre kimehettem egy igazi olimpiára, ahol hemzsegtek a sztársportolók: Ben Johnson, Carl Lewis atléták, az amerikai kosárlabdások stb. Az egyik délután, amikor sétáltunk az olimpiai faluban, megláttam Steffi Graf teniszezőt, aki egy padon ülve olvasott. Szorosan mellé ültem, majd rám mosolygott, mondott valamit németül… Kár, hogy nem készült fotó. Szöulban 7. lettem.

– Többet vártál magadtól?

– Igen, mert az olimpia előtt fél évig Japánban készülhettem. Amikor hazajöttem, és ahelyett, hogy pihentem volna, elmentem bulizni. Úgy kaptam ki egy holland sráctól, hogy végig egál volt a meccs, így a bírók döntötték el a mérkőzés végkimenetelét.

– Elvileg mehettél volna Barcelonába is.

– Ezt Kovács Anti is – aki első lett az 1992-es, barcelonai ötkarikáson – elismerte. Egy ob-n küzdöttünk először és utoljára. Előtte öt-hat meccsem volt, és ezt a régiek is megerősíthetik, hogy egy-egy mérkőzésen összesen, ha egy percet töltöttem a tatamin. Megfogtam, odavágtam és kész, nem szórakozunk itt! No és akkor a döntőben jött Anti…

Én akkor már 33 voltam, míg ő csak 20. Nagyon nehezen tudtam megverni, mert magas volt és nagyon erős; nyúlt mindenfele, nem lehetett semmit dobni rajta. Most nem jósnak akarom magam feltűntetni, de mondtam is, hogy „ebből a gyerekből lesz valaki!”. Akkor már legalább 14 év volt mögöttem: három olimpia, versenyek, edzőtáborok, egyszóval kiégtem. Úgyhogy átadtam neki a stafétát. Azt követően még itthon sokáig elversenyezgettem, továbbá a mesterek között kétszer nyertem világbajnokságot.

– 1997 óta vezeted a klubodat, a BM Kano Judo SE-t.

– Hál' istennek sok bajnokom, válogatott versenyzőm és most már egy olimpikonom is van – Özbas Szofi személyében, aki a következő olimpiára már szépen be fog érni.