A városvezető először általánosságban összegezte a napot, majd részletesen kitért a közgyűlésen tárgyalt fontos pontokra. Szarvas Péter a a gyermekvédelmi feladatellátás kapcsán hangsúlyozta: az önkormányzat több olyan támogatási formát is biztosít, amelyet jogszabály nem ír elő kötelező feladatként.
– Tanévkezdési támogatást biztosítunk az átlagnál alacsonyabb életszínvonalon élő családok számára. 2025-ben 61 család részesült ebben a hozzájárulásban. Régóta működik a Csaba-Baba életkezdési támogatás is. Tavaly 121 vissza nem térítendő támogatást ítéltünk meg, gyermekenként 60 ezer forint értékben. Emellett 2025-ben is folytatódott a Békéscsaba Hazavár és Vár program, amelynek idei tavaszi pályázati szakaszában újabb öt szerződést kötöttünk. Így az elmúlt években már összesen 180 ösztöndíj- és életkezdési támogatási megállapodást kötött az önkormányzat – fogalmazott a polgármester.
Hozzátette: az önkormányzat minden évben meghirdeti a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázatot is a nehezebb körülmények között élő fiatalok támogatására. 2025-ben 50 érvényes pályázat érkezett, így ennyi hallgató részesült támogatásban.
Szarvas Péter kiemelten tárgyalta a nyári napközis táborok témakörét is. – Több éve szervezi már az önkormányzat a tankerületi központtal a 6-12 éves gyermekek számára a nyári napközis tábort. 5 héten át az idén is ezt biztosítjuk. Két iskolába, a Lencsési és a Madách utcai iskolában. Az önkormányzat közel 15 millió forintot fordít erre a nem kötelező feladatra. Mivel azt érzékeljük, hogy ezzel az intézkedéssel sokat tudunk segíteni a csabai családokon, ezért ezt felvállaltuk – mondta a polgármester, majd kiemelte, hogy nagyon figyelmes pedagógusok vesznek részt ebben a folyamatban, majd hozzátette, hogy nem csupán gyermekmegőrzésről van szó, hiszen számos izgalmas program várja a gyermekeket.
A városvezető hozzátette, hogy az Esély Pedagógiai Központ nyári táborát 1 millió forinttal támogatja az önkormányzat.

2026 nyarától a Gasztvitál Menza Kft. biztosítja a közétkeztetést Békéscsabán. A cég ugyanakkor nem új szolgáltató, hiszen a korábban működő Pannon Menza Szolgáltató és Vendéglátó Kft. névváltoztatásáról van szó. A társaság naponta közel hatezer adag ételt készít a békéscsabai oktatási intézmények számára.
Szarvas Péter hangsúlyozta: az önkormányzat előírta egy közétkeztetési tanács működtetését is.
– Ebben nemcsak a szolgáltató és az önkormányzat képviselői vesznek részt, hanem diákok, szülői munkaközösségek, óvodák, általános- és középiskolák, kollégiumok vezetői, pedagógusai is. A tanács rendszeresen értékeli az elmúlt időszak tapasztalatait, esetleges hiányosságait, emellett áttekinti a következő időszak étlapjait is. Ha módosítási javaslat érkezik, azt a szolgáltatónak figyelembe kell vennie – fogalmazott a polgármester.
A városvezető kiemelte továbbá az új jaminai bölcsőde nyitását is, ami keddtől várja majd a gyermekeket, többek között a Miva bölcsőde bezárását követően az ottani kicsiket is. Ezen túl Szarvas Péter a rászoruló családok elszállásolásáról, az átmeneti otthonokról is beszélt, mely területen a város jól teljesít. Kitért arra is, hogy 2025-ben 3122 adomány érkezett a Békéscsabai, Lencsési lakótelepi adománypontra. Majd a gyermekjólléti feladatokat ellátó intézményeket is pozitívan értékelte.
A városvezető a korábban zöld szervezetek és lakosság elé tárt Andrássy úti platán-fasor gondozásáról is tárgyalt. Majd beszámolt arról, hogy új funkciót kaphat a régi lencsési posta.