Első és ötödik helyen végeztek a csabaiak a szlovákiai gyaloglóversenyen

10:10 | behir.hu

57. alkalommal rendezték meg a szlovákiai Búrszentmiklóson a Záhorácka Dvadsiatka World Athletics Race Walking Silver Tour nemzetközi gyalogló versenyt, ahol a Békéscsabai Atlétikai Club is képviseltette magát.

A nagy hagyományokkal rendelkező rangos eseményre közel húsz ország versenyzői neveztek be. A több mint fél évszázados verseny alatt számos békéscsabai gyalogló nyerte már meg ezt a versenyt, ezúttal a csabai klubot két kiváló válogatott atléta képviselte.

Kovács Alexandra U23-as kora ellenére a felnőttek között rajtolt a félmaratoni távon. Alexandra bátran elkezdte a versenyt, és az elején kialakult hármas bolyt követve a negyedik helyen gyalogolt. Már a féltávnál is jól látszott, hogy kiváló időt, és helyezést tud majd elérni. Az utolsó öt km-nél a görög versenyző utolérte Alexandrát, és óriási csatát vívtak egymással. Végül Alexandra a mexikói, szerb, ecuadori, és görög versenyző mögött az ötödik helyen gyalogolt be óriási új U23-as magyar rekorddal, és így több mint két percet javított saját csúcsán.

Alföldi Sára Kata az U18-as mezőnyben rajtolt az 5km-es távon. Rögtön az elején az élre tört, és körről-körre növelte az előnyét. Sára a két szlovák gyalogló előtt megnyerte a viadalt. Ez egy jó felkészülési verseny volt az U18-as Európa Bajnokságra, ami az olasz Rieti-be rendeznek júliusban.

A gyaloglók felkészítő edzője Urbanikné Rosza Mária volt.

Eredmények

Félmaratoni gyaloglás:

Kovács Alexandra                           5.hely                   1:45:55 U23-as magyar csúcs

5km gyaloglás:

Alföldi Sára Kata                              1.hely                   24:55

 

További programok »

FEL