Augusztus 28. és 30. között az impozáns budapesti Lantos Mihály Sportközpont adott otthont az Atlétikai Magyar Csapatbajnokságnak, amely az év egyik legfontosabb egyesületi megmérettetése. A viadalon nemcsak az egyéni eredmények számítanak, hanem az is, hogy az egyes klubok versenyzői csapatként mennyire tudnak eredményesen szerepelni.
A Békéscsabai Atlétikai Club tavaly a 11. helyen végzett, így megőrizte tagságát a legmagasabb osztályban, a Divízió 1-ben. Az idei verseny előtt a klub két fő célt fogalmazott meg: szeretett volna előrébb lépni a rangsorban, valamint elérni a 300 helyezési pontot.
Mindkét cél teljesült: a békéscsabai atléták 309,5 ponttal a 10. helyen végeztek.
A klub beszámolója szerint a versenyzők maximálisan megvalósították a csapatbajnokság szlogenjét, a „Mindent a csapatért!” elvet. Valamennyi induló békéscsabai atléta szerzett bajnoki pontot. A csapat összetétele különösen sokszínű volt: a versenyzők egyik fele 25 év alatti sportolókból állt, míg a másik felét már szenior korú atléták alkották.
Az edzők által megtervezett nevezések és a versenyzők teljesítménye két győzelmet, valamint több dobogós helyezést is eredményezett.
Bogdán Annabella gerelyhajításban az egész magyar mezőnyt maga mögé utasította, 57,65 méteres eredményével szerezte meg az első helyet. Karsai Gábor 5000 méteres síkfutásban nagyszerű hajrával győzött, 14:21,55 perces idővel.
A dobogóra állhatott Kovács Alexandra is, aki 5000 méteres gyaloglásban második lett. Baukó Petra diszkoszvetésben, míg Alföldi Sára Kata 5000 méteres gyaloglásban szerzett bronzérmet.
A csabaiak emellett számos értékes helyezést gyűjtöttek, amelyek együttesen járultak hozzá a több mint 300 bajnoki ponthoz.
A klub szerint a hétvége valódi csapatmunka volt: aki éppen nem versenyzett, társainak szurkolt. A békéscsabai atléták jövőre helyezésben és pontszámban is szeretnének tovább fejlődni.
Az atléták felkészítő edzői: Urbanikné Rosza Mária, Adorján László, Varga Lőrinc, ifj. Eperjesi László, Tóth Sándor, Bagi Árpád, Solticz Kálmán
Eredmények:
- Bogdán Annabella gerelyhajítás 1.hely 57,65m
- Karsai Gábor 5000m futás 1.hely 14:21,55
- Kovács Alexandra 5000m gyaloglás 2.hely 22:46,27
- Baukó Petra diszkoszvetés 3.hely 48,13m
- Alföldi Sára Kata 5000m gyaloglás 3.hely 23:54,29
- Csizmazia Áron diszkoszvetés 4.hely 47,75m
- Csizmazia Áron súlylökés 4.hely 14,93m
- Bogdán Annabella súlylökés 6.hely 12,48m
- Baukó Petra súlylökés 7.hely 12,37m
- Erős Eszter rúdugrás 7.hely 3,15m
- Mészáros Benjamin 5000m gyaloglás 7.hely 25.31,76