Virágzik a kerékpáros élet Békéscsabán – országosan vonzó a térség

15:41 | Bere Mátyás

A napsütéssel együtt idén is számtalan mosolygós diák és suhanó kétkerekű töltötte meg Békéscsaba és környéke kerékpárútjait. Nem véletlenül, hiszen már a negyedik egymást követő évben öltött testet a rendkívül sikeres együttműködés a Békéscsabai Turisztikai Egyesület és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) között.

A partnerség nem titkolt, nemes célja, hogy a fiatalokat az aktív, egészséges életmód szeretetére nevelje, közelebb hozza hozzájuk a bringázás örömét, és mindeközben megmutassa nekik térségünk lenyűgöző turisztikai kincseit.

Az idei tavaszi szezonban a felsős és középiskolás korosztály számára szervezett, egynapos, ingyenes kerékpáros osztálykirándulások remekül sikerültek. A térség és gyakran más megyék tanulói a tantermek falait meguk mögött hagyva, a természetben, gurulva tanultak és építettek közösséget. 15 iskolás csoport döntött úgy, hogy a hagyományos buszos utak helyett ezt a környezetbarát, zöld és élménydús kirándulási formát választja.

Közel 350 lelkes résztvevő – diákok és az őket támogató, példamutató kísérőtanárok – teljesítette büszkén a kijelölt távokat. Mint megtudtuk, a túrák abszolút kedvence a festői szépségű Wenckheim kerékpárút és a mesebeli Szabadkígyósi Kastély volt, amelyek varázslatos hátteret biztosítottak a közös emlékekhez.

 

 

A Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke, Opauszki Zoltán elmondta, hogy a BringásVándor táborok szervezésénel rendkívül fontos, hogy milyen partnerekkel dolgozik együtt az egyesület.

– Hogy valóban élményt tudjunk kínálni a diákcsoportok számára, ahhoz megfelelő minőségű szálláshelyek, megfelelő minőségű vendéglátást biztosító szolgáltatók kellenek és olyan attrakciók, ahol valóban élményt tudunk számukra biztosítani. Ebben a tekintetben Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum Kollégiuma egy kiváló helyszín és nem véletlen, hogy a BringásVándor táborok esetében két éjszakát is itt töltenek a fiatalok – mondta Opauszki Zoltán, majd kiemelte, hogy több, mint száz kerékpárt tárolnak a Közgé kollégiumában.

 

 

Bár a tanév végével kicsengetnek a nyári szünetre, a kerekek egy pillanatra sem állnak meg. Június 22-én ugyanis kezdetét veszi a 2026-os BringásVándor szezon! Békéscsaba immár negyedik alkalommal lesz az egyhetes, kalandokkal teli kerékpáros vándortáborok hivatalos indítóállomása.

Az előttünk álló nyáron 18 turnusban közel 380 diák és pedagógus vág majd neki a kihívásokkal teli, de életre szóló élményeket tartogató, 250 kilométeres össztávnak. A táj szépsége, a közösen leküzdött kilométerek és az esti tábortüzek garantálják, hogy ezek a fiatalok egy életre elköteleződjenek a bringázás mellett.

Mint arra Opauszki Zoltán is utalt: tudják, hogy a bringás élmény nem ér véget ott, hogy a gyerekek leszállnak a nyeregből. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vándortáborozók a szálláshelyeken, a pihenőidőben is aktívan, tartalmasan és közösségben tölthessék a szabadidejüket. A Turisztikai Egyesület a korábbi években is rendszeresen biztosított társasjátékokat és sportszereket a partner-szálláshelyeknek, idén is jelentős és értékes felajánlással gazdagodott a helyi infrastruktúra.

A programban kulcsszerepet vállaló békéscsabai szálláshely, a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum Kollégiuma (KÖZGÉ Kollégiuma) egy fantasztikus sporteszköz-adományt vehetett át, amely közvetlenül a fiatalok mozgásörömét szolgálja: 1 db strapabíró, mobil kosárpalánk, 3 db minőségi kosárlabda, 2 db komplett tollasszett, 2 db professzionális pingpong szett, 1 db új pingpong háló.

 


– Hosszan tartó kapcsolat részesei lehetünk a Békéscsabai Turisztikai Egyesülettel. A kollégiumunk a kiindulási és érkezési pont is és az utóbbi években számtalan fiatal vett részt ezeken a túrákon. Az egyesület gondoskodik arról is, hogy a fiatalok a túra során adódó szabadidejüket hasznosan tudják eltölteni. Ehhez olyan eszközöket biztosítanak, amit az iskola tanulói, a kollégisták is tudnak használni. Nem egyszerre vannak itt a fiatalok, hiszen a táborok a tanítási szünetben vannak, így a szálláslehetőség és a szabad eszközök is mindig adottak, hol a tanulóknak, hol a vándortáborozóknak – mondta Paláncz György, az iskola igazgatója.

Ennek a felajánlásnak köszönhetően a Békéscsabára érkező és itt megszálló vándortáborozók még színesebb, sportosabb és élményekben gazdagabb nyári szünetet tölthetnek el náluk.

További programok »

FEL