Folytatódik a Térzene Program Gyulán

2020. június 11. 07:19 | behir

Gyulán is folytatódik a városban az elmúlt héten indult Térzene sorozat: a Szegedi Kürtkvartett zenél majd szombaton délután 16 órától a gyulai vár tövében. A Térzene Program célja, hogy klasszikus zenei hangversenyeket vigyen el Magyarország minden, ötezer főnél nagyobb településére.

A meghirdetett alkalmak a családok, lakók hétvégi programjait gyarapíthatják és ingyenesen látogathatók. A Nemzeti Komolyzenei Stratégia elnevezésű program célja, hogy köztéri koncertekkel juttassa el a klasszikus zenét azokhoz is, akik egyébként nem találkoznak vele a mindennapokban, a klasszikus zene nem elterjedt családi környezetükben, vagy pedig anyagilag nincs lehetőségük arra, hogy koncertre járjanak vagy zenét tanuljanak.  

A június 13-án fellépő együttes tagjai Szeged professzionális muzsikusai. A Szegedi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének repertoárja széleskörű és sokoldalú, amelyben a reneszánsz-, a barokk-, a klasszikus-, a romantikus- és a 20. századi klasszikus művek mellett jazz, filmzene, népzenei és könnyűzenei feldolgozások is megtalálhatók.

A Szegedi Kürtkvartett gyulai koncertje június 13-án, szombaton 16 órakor kezdődik a vár tövében. A sorozat több eseményt foglal magában, egyelőre csak a Várkertben. 

 

A program:

Június 13., Szombat

10.00-18.00: A vár szabadtéri részei látogathatók, a Kerecsényi Íjász Egyesület végvári vitézeinek jelenlétével

15.00: Kastélymesék - Szilágyi Sándor történész kastélytörténeti ismertetője

16.00: A Szegedi Kürtkvartett koncertje a vár tövében

 

Június 14.,

Vasárnap

10.00-18.00: A vár szabadtéri részei látogathatók, a Kerecsényi Íjász Egyesület végvári vitézeinek jelenlétével

További programok »

Kultúra

Harag György életműkiállítás nyílik a Gyulai Várszínházban

Lukács Sándor, az MMA rendes tagja közreműködésével a Gyulai Várszínház Igazgatósága és Kamaratermében október elsején indul útjára a korszakos rendező életművét feldolgozó vándorkiállítás. Itt láthatja először az érdeklődő és emlékező közönség a több, mint 40 tablóból álló, közel 200 fotót megjelenítő kiállítási anyagot, amelyet háromnyelvű szöveg (magyar–román–angol) egészít ki, pályatársak, színház-történészek, kritikusok szövegeivel, valamint Harag György saját beszámolóival.
11:24
FEL