A Muzsikál az erdő története több mint két évtizedre nyúlik vissza: a kezdeményezés 2004-ben, a Mátrában indult útjára, a Körösök völgyében pedig 2015-ben rendezték meg először. Azóta a programsorozat több térségben is jelen van, a Körösök völgyében pedig már hagyományosan Gyula és Nagyvárad környéke ad otthont az eseményeknek.
Szabó Lajos erdőmérnök, a rendezvény főszervezője a 7.Tv Aktuális című műsorában arról beszélt, hogy a program egyik legfontosabb célja a természet és a művészetek erejének összekapcsolása. Mint fogalmazott, a kezdetekben elsősorban klasszikus zenei formációk szerepeltek a rendezvényeken, később azonban a népzene, a világzene és a jazz is egyre nagyobb teret kapott.
A programsorozat alapgondolata, hogy a résztvevők ne csupán koncertélményekkel gazdagodjanak, hanem közelebb kerüljenek a természethez és a környezettudatos gondolkodáshoz is. A rendezvények ezért rendszeresen kapcsolják össze az erdei sétákat, a művészeti programokat és az ismeretterjesztő foglalkozásokat.
Pénteken Gyulán kezdődik a programsorozat
A háromnapos eseménysorozat szeptember 25-én, pénteken indul. A program egyik új elemeként a résztvevők a 60K Fa Egyesülettel közösen megvalósított békéscsabai erdőtelepítési kezdeményezést is megismerhetik.
Ezt követően az Almásy-kastély parkjába várják az érdeklődőket, ahol a Muzsikál az erdő fotópályázatának díjazott képeiből rendezett kiállítás, gyermekrajz-kiállítás, mesemondás és különböző családi programok szerepelnek a kínálatban. A Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar koncertje mellett fenntarthatósági élményséta is kapcsolódik a rendezvényhez.
A szervezők célja, hogy a programokon keresztül a látogatók a városi életben is alkalmazható természetkímélő megoldásokkal találkozzanak, és szó essen azokról a mindennapi szokásokról is, amelyek kedvezően vagy éppen kedvezőtlenül hatnak a környezetre.
Kerékpárral és gyalogosan is elindulhatnak Városerdő felé
A szombati program már a délelőtti órákban elkezdődik. Békéscsaba és Gyula térségéből is kerékpárosok indulnak Városerdő irányába, Sarkadról pedig szintén szerveznek túrát. A találkozópont a Fekete-Körös vasúti hídjánál lesz, ahonnan szakvezetéses erdei séta indul a Mályvádi-erdőbe.
A túrán erdészek és vízügyi szakemberek kalauzolják a résztvevőket, akik a környék természeti értékeivel ismerkedhetnek meg. A Mályvádi-erdőben a térség egyik ismert, idős vénicfájának környezetében erdei koncert is várja a közönséget, amelyen Vasvári Csaba színművész is közreműködik.
A délelőtti programot követően a résztvevők visszatérnek Gyula-Városerdőre, ahol a DALERD Zrt. Erdészeti Erdei Iskolájának környezetében folytatódnak az események. A szervezők arra biztatják a látogatókat, hogy egész napos programként tekintsenek a rendezvényre, hiszen zenei produkciók, gyermekfoglalkozások, kiállítások és gasztronómiai lehetőségek egyaránt várják őket.
A helyőrségi zenekar is fellép Városerdőn
A szombati nap egyik kiemelt programja 14 órakor kezdődik Gyula-Városerdőn. A Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara ad koncertet Gömöri Balázs őrnagy, karmester vezetésével.
Az erdei környezet különleges hátteret ad a fúvószenekari műsornak: a városerdei tölgy-kőris-szil erdőben katonai indulók és más ismert zeneművek csendülnek fel.
Az esemény egyben az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett 30. Erdők Hete regionális nyitórendezvénye is. A helyőrségi zenekar fellépése mellett bábszínházi és gyermekprogramokkal is készülnek a szervezők.
A szombati nap egyik zenei csúcspontját a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar és a Sárik Péter Trió közös koncertje jelenti. Szabó Lajos szerint ilyen produkció korábban még nem szerepelt a Muzsikál az erdő programjában.
A nap folyamán interaktív foglalkozások, komposztálási bemutató, népi kézműves játszóház, hagyományőrző íjász- és fegyverbemutató, valamint helyi termelők is várják a látogatókat. A helyszínen hagyományos szilvalekvár-főzést is bemutatnak.
Vasárnap már a határ túloldalán folytatódik a program
A programsorozat szeptember 27-én, vasárnap Nagyvárad térségében zárul. A helyszín a Nagyvárad közelében található Szentjobb község erdeje lesz, ahol ismét a természet és a zene összekapcsolása kerül a középpontba.
A Muzsikál az erdő szervezői évről évre arra törekednek, hogy a kulturális programokon túl a környezettudatos életmód fontosságára is felhívják a figyelmet. A főszervező szerint a rendezvény egyik legfontosabb küldetése, hogy a résztvevők saját mindennapi szokásaikat is újragondolják, és közelebb kerüljenek egy természetközpontúbb életmódhoz.
Szabó Lajos úgy fogalmazott: a programsorozat nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is igyekszik megszólítani, miközben hasznos ismereteket, közösségi élményt és testi-lelki feltöltődést kínál a látogatóknak.