„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében

2021. szeptember 27. 17:48 | behir.hu

Október 1-3-a között Gyula térségében várja az érdeklődőket a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvény, melynek pénteki rendezvénynapja Gyulán, a Csigakert tölgyfamatuzsálemei között, a szombati programjai Gyula – Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, a vasárnapi rendezvénye pedig a tavalyi kényszerű kihagyása után ismét határon túl, Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a „csodabogyós” erdőben lesz.

A koronavírus járvány rávilágított arra, hogy az ember része a természetnek, a természetet tiszteletben tartva, megóvva boldogulhat. A „Muzsikál az erdő” arra szeretné motiválni az érdeklődőket, hogy társadalmunk környezeti szempontból is fenntartható módon működjön és összefogásra épüljön – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Muzsika az Erdőben Alapítvány. Szeretné felhívni a figyelmet, hogy felelősek vagyunk egymás iránt és természeti környezetünk megőrzéséért.

Új lendületet kapott a „Muzsikál az erdő”, hiszen értékrendje, szellemisége a járványhelyzetben megerősítést nyert. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani. A „Muzsikál az erdő” értékei aktuálisak: a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés.

Az idén 18 éves „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat a családok valamennyi tagja számára tartogat színvonalas, testi-lelki feltöltődést biztosító programokat. A gyulai rendezvény az 1997 óta az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben. Az erdei programok színes palettáját vonultatja fel a „Muzsikál az erdő”. A szakvezetéses erdei sétákon megtudhatjuk, hogy mit üzennek a tölgyfák. Lehetőséget biztosít a helyi művészek, fiatal tehetségek bemutatkozására, a helyi értékek megismertetésére, s az országos, sőt világhírű előadóművészek fellépésére. Néhány példa a programokból: szakvezetéses erdei séták, klasszikus és népzenei koncertek, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, erdei divatbemutató az újrahasznosítás jegyében, bemutató a komposztálásról, környezettudatosságra nevelő műhelyek, ismeretterjesztő előadások, kerékpár és kenu túra, sétahajózás, helyi termékek.

Fellépő művészek, együttesek: a Szent Efrém Férfikar, Demeniv Mihály harmonikaművész, a Zeneakadémia Szaxofon Együttese, a Monarchia Szimfonikus Zenekar, a Nagyváradi Filharmónia Vonósnégyese, Nagyváradi Művészeti Líceum növendékei, az Aurin Leánykar, a Fonó Zenekar és Navratil Andrea, a Körös Táncegyüttes, a Bohém Ragtime Jazz Band, a Bolba Éva és a JAZZterlánc.

A „Muzsikál az erdő” nem tömegrendezvény, itt mindig több a fa, mint az ember. A programok a kidolgozott rendezvénylátogatási protokoll betartásával valósulnak meg, amely lehetővé teszi a rendezvényre látogatók számára, hogy erdei környezetben az erdő és a zene élményeit önfeledten élvezhessék és testi-lelki feltöltődésben legyen részük.

 

Galéria

 

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL