Kicsit hazajött Gellért Mária a könyvtárba, hiszen korábban az emeleti, sajnos most már csak a néhai nevet viselő Zenei könyvtárban tevékenykedett – elmondása szerint élete legboldogabb 20 évét töltötte a bakelitek közt. Azonfelül több esteben ő fotózta, videózta a bibliotékába szervezett programokat, egyszóval edzett szemekkel utazott el tavaly április végén egy hétre a kínai megapoliszokba.
– Természetesen, mint sok utastársamat, legtöbbünket a történelmi emlékek érdekeltek – meséli. – Elsősorban a nagy fal, ami lenyűgözött; eleve fölmenni nagyon meredek volt, lefele, pedig már kapaszkodni kellett. Állítólag nyolcezer, de valahol azt olvastam, hogy akár 50 ezer kilométer hosszú is lehet. Eredendően ez egy látogatóközpont, egy komoly üzletág. Nagyon érdekes, hogy a közel másfélmilliárdos lélekszámú lakosság közt nem osztott/nem szorozott az a néhány milliónyi turista. Az is igaz azonban, hogy a dollárt mi visszük, és a borravalót dollárban kérik.
Hozzáfűzi, a nagy falnál többek között látott fekete hölgyeket – akik valószínű amerikaiak vagy angolok voltak –, illetve németeket és persze magyarokat. A káprázatos fal megmászását követően másnap a világ leggyorsabb liftjével fölrepültek a 128 emeletes, 800 méter fölötti Shanghai Tower legfölsőbb szintjére. Mosolyogva teszi hozzá, a világ második legmagasabb toronyház tetején jóval olcsóbb a kávé, mint a budapesti operaházban (600/1500).
– Ami nagyon érdekes volt, ha itt az Andrássy úton végig sétálunk, egy csomó madarat látunk, míg ott eltelt egy nap mire szembejött egy – folytatja. Mire rávágom, az is robot volt. – Nem – feleli –, hanem még Mao Ce-tung a nagy éhínség ideje alatt kipusztíttatta őket, mert azt mondta a népnek, hogy a fecskék megeszik a gabonaszemeket. (Boldog Gusztinak most biztos leégne a bajsza; bár biztos hallott már az öreg Maóról.)
Mária nem helyi szervező irodán keresztül utazott Kínába, de már az út elején belebotlott három békéscsabai vonatkozásba. Találkozott a csabai születésű Zhan Edittel (ejtve: San), aki egy budapesti egyetemen ismerkedett meg a leendő kínai férjével; a másik hölgy Búzás Gabriella gordonkatanár volt, aki ugyan Békés-Tarhoson kezdett tanulni Juhos Lenke néninél, aki később Sárhegyi Jenőné néven tanított a megyeszékhelyen; és az idegenvezető pedig jó ismerőse dr. Dévai Editnek, aki történesen Mária fogorvosa.
Ha (ő) gazdag lenne, azért Sanghajiban jó néhány hétig még szívesen maradt volna.