– Az Évfordulók napja című programot még az előző vezetés találta ki, mi pedig igyekszünk továbbvinni ezt a hagyományt: évente egyszer a jelentős csabaiak életútját mutatják be – mondta Hrabovszky Éva.
Elmesélte, hogy amikor Vilim János 1842-ben Csabára került számos – számára – szokatlan szokással szembesült. Többek között a csabaiak rettegtek a hajvágástól, mert az gondolták, hogy akinek levágják a haját, az beteg és koldus lesz. A fiú gyerekek befont hajat viseltek, míg az idős férfiak csimbókban fogták össze a hajukat. Állítólag az utolsó hosszú hajú ember 1857-ben halt meg, de ez országosan elfogadott hajviselet volt.
Vilimnek öt gyermeke született: János, Karolina, Amália, Vilma és Lujza. Karolinának és Amáliának Haán Lajos evangélikus lelkész volt a férje. Mert amikor Karolina meghalt, akkor Haán Amáliát vette el, ugyanis akkoriban az volt a felfogás, hogy egy özvegy ember nősüljön újra, vagy az apósa adja a legközelebbi női rokonát a vejének.
Egyebek mellett pedagógusként küzdenie kellett az iskolai testneveléséért.
Noha Vilim János 1871. június 17-én Csabán halt meg, Pátkai Ervin az előadás másik szereplője 1936. április 11-én itt született, és 1985. június 28-án Párizsban hunyt el.
A későbbi világhírű szobrász az általános iskolát és a gimnáziumot a szülővárosában járta ki. Azt követően a színművészeti főiskolára jelentkezett, de nem sikerült a felvételije. Majd a rákövetkező évben ismét megpróbálta a színművészeti, illetve a képzőművészeti főiskolát is, és mindkettőre felvételt nyert, de inkább az utóbbi irányba indult el.
Pátkai húszévesen, 1956-ban disszidált Párizsba, ahol élete végéig kint maradt, ott lett világhírű alkotó. Városrészek imázsa alakult ki elképzelései nyomán – többek között kézlenyomatát őrzi a madridi operaház, a párizsi Beauborg-központ, azonfelül a Marne la Wallée, azaz Párizs egyik elővárosa, melyet az ott lakók Pátkai városnak neveznek.
1985. június 28-án egy gázrobbanás folytán halálos égési sérüléseket szenvedett.
Pátkai Ervin emléktáblája Békéscsabán – Fotó: Kertész Zoltán