64 esztendős korában elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas és Karinthy-gyűrűs magyar színművész, szinkronszínész, a kortárs magyar film és színház közkedvelt alakja.
Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán. 1987-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építőmérnöki diplomát, a színészmesterséget később gyakorlatban, különböző társulatokban sajátította el. Tagja volt Arvisura Színházi Társulatnak, alapítója a Bárka Színháznak, éveken át játszott a legendás Krétakör Színházban is. Később a Nézőművészeti Kft. alapító tagjaként, illetve szabadúszóként dolgozott.
Jancsó Miklós filmjei révén (Nekem lámpást adott az Úr Pesten, Anyád! A szúnyogok, Utolsó vacsora az Arabs szürkénél, Kelj fel, komám, ne aludjál!) a magyar film- és popkultúra ikonikus alakjaivá váltak Mucsi Zoltánnal, akivel emellett számos más filmes, színházi és reklámprodukcióban alakítottak együtt.
A kétezres évek magyar közönségfilmjeinek is állandó szereplője volt, játszott többek között a Kontrollban, az Argoban, a Papírkutyákban, a Valami Amerika-filmekben. Szinkronszínészként is maradandót alkotott, utánozhatatlan orgánumát őrzi többek között a Borat, A diktátor, a Blöff vagy a Gru animációs filmsorozat is.
Munkásságáért megkapta a Jászai Mari-díjat, a Karinthy-gyűrűt, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Ez év januárjában a rangos Páger Antal-színészdíjat is átvehette.
Halálhírét a Nézőművészeti Kft. közölte a közösségi oldalán. Mint írták, ma este 21 órakor virrasztást tartanak a művészért, de kérik a sajtó távolmaradását.
Nyugodjon békében!