Két súlyos, de annál szebb és ámulatba ejtőbb darabbal készült a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar a közönségének a jubileumi évad záró produkciójaként a Csabagyöngye Kulturális Központban. A próbafolyamat két héttel a koncert előtt vette kezdetét, a zenekar minden tagja ekkor találkozott először a darabokkal, az előadás előtti napokban pedig már naponta próbáltak.
Rázga Áron karmester kiemelte a zenekar kulturális szerepét, mind a város, mind a vármegye életében.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
- A zenekar mindig meghatározó szerepet töltött be Békéscsaba és a megye kulturális életében. Bár én nem vagyok olyan régóta a része, de gyermekkorom óta figyelem a munkásságukat és tudom, hogy számukra ez mindig nagyon fontos volt. Jelentős karmesterek vezényeltek itt az elmúlt 65 évben. Ez a több, mint hat évtized nemcsak a város, de a megye életében is nagy dolog, hiszen nem csupán csabaiak játszanak a zenekarban - mondta a karmester.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
A jeles eseményen elhangzott Muszorgszkij: Egy kiállítás képei Ravel hangszerelésében és Edward Elgar e-moll csellóversenyének 85. opusza is. Utóbbi az est vendégének, Ujházi Gyöngyi csellóművésznek egy kiemelt kedvence, melyet régi álma volt eljátszani közönség előtt. Mint mondta, mindig nagy élmény számára egy zenekarral együtt játszani.
- Ez azért nagyon jó, mert olyan, mintha kamara zenélnénk. Hallgatjuk egymást, folyamatosan adunk impulzusokat és reagálunk a többi szólamra. Ez olyan, mint egy társasjáték, vagy mint a vezetés a forgalomban: bármi megtörténhet és mindig készen kell állni arra, hogy tudjunk reagálni a többiekre. Nagyon élvezem ezt a fajta munkát - fogalmazott a művésznő.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
A méltó alkalom tehát méltó produkcióval kápráztatta el a közönséget, ezzel lezárva egy régi és megnyitva egy újabb korszakot a zenekar életében.