Az Óbuda Fotóklub Egyesület egy nagy múltú, 1969-ben alapított amatőr fotós közösség Budapesten. A jelenleg mintegy 30 tagot számláló klub rendszeresen sikerrel szerepel hazai és nemzetközi fotópályázatokon.
Pinke György klubtag elmondta, hogy az 57 év alatt számtalan kép és megannyi történet fűződik az egyesülethez. Mint mondta: a tagok közül mindenki a fotóművészet elkötelezett képviselője, akik hazai és nemzetközi pályázatokon mutatják be a világot a sajátos látásmódjukon keresztül.

– Mindenki egy mini portfolió válogatással készült a kiállításra. Vannak köztük tájképek és portrék is. Ez a kiállítás eredetileg egy szabadtéri kiállítás volt, ahol még ennél is több képet helyeztünk ki, és úgy gondoltuk, hogy ide is elhozzuk, hiszen személy szerint én is jó kapcsolatot ápolok a kulturális intézmény vezetőjével – fejtette ki a klubtag.
A 35 programból álló jubileumi programsorozat így egy újabb állomásához érkezett. Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője hangsúlyozta: hatalmas öröm és büszkeség számukra ez a jubileum, amit igyekeznek méltóképpen megünnepelni ebben az évben.

– Ez a kiállítás is remekül illeszkedik abba a tematikába, amit a jubileumi programsorozatunk kínál az érdeklődőknek. Nagy öröm, hogy az egyik legnagyobb múlttal rendelkező fotóművészeti közösség munkáit tudjuk kiállítani, közel harminc darab alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők – tette hozzá az intézményvezető.
Az „57 éve Óbudán” című tárlat változatos képi világával különleges vizuális élményre invitálja a látogatókat. A jó hangulatról a Kemény Gitárklub gondoskodott.