Közel egy hónapja avatták fel Áchim L. András felújított síremlékét a Berényi úti Evangélikus Temetőben. A védett, 1912-ben készült síremlék helyreállítása széles körű összefogással valósult meg. Szép gesztus, méltó főhajtás egy olyan ember előtt, akinek az életét nemcsak a politikai küzdelmek, hanem azok egyik különösen brutális epizódja is meghatározta.
Áchim L. András, a Magyarországi Parasztpárt alapítója 1911. május 15-én halt meg. A történet közismert: politikai vitája támadt idősebb Zsilinszky Mihállyal, akit nyilvánosan is bírált. A dologból aztán családi ügy lett. Zsilinszky Mihály két fia, Gábor és Endre – utóbbi később Bajcsy-Zsilinszky Endreként vált ismertté – fegyverekkel és botokkal jelent meg Áchim békéscsabai otthonában. A szóváltásból verekedés, majd lövöldözés lett. Áchim olyan súlyosan megsérült, hogy belehalt.
A történelemkönyvek itt általában pontot tesznek a történet végére. A családok azonban nem mindig olvassák ugyanazt a történelemkönyvet.
Az októberi síremlékavatáson Áchim Mihály Miklós, Áchim L. András leszármazottja, a felújítás egyik kezdeményezője négyszemközt egy hetvenes évekbeli történetet is felidézett. Olyat, amelyből kiderül: a több mint hatvan évvel korábban történt tragédia emléke akkoriban sem számított teljesen lezárt ügynek.

Áchim Mihály Miklós – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Amikor felvették a szakközépiskolába, egy nap odalépett hozzá az egyik tanára, és megkérdezte:
– Na, te tudod-e, hogy én a Bajcsy-Zsilinszkyék leszármazottja vagyok?
Megtudta. Innentől kezdve, ahogy fogalmazott, meglehetősen érdekes lett a viszonyuk.
A történetnek azonban volt egy kevésbé mulatságos folytatása is. Áchim Mihály Miklós elmondása szerint nem mehetett egyből továbbtanulni, mert szakállal hordta a szemüvegét – legalábbis így fogalmazott –, és ez akkor kizáró oknak bizonyult. Nem adta fel, önerőből készült az egyetemi felvételire.
A felvételin már csak a szóbeli meghallgatás volt hátra. Minden megmérettetésen túljutott, amikor a vizsgáztató tanár váratlanul megkérdezte:
– Ugyan, mondja már meg, mi volt a baj önnel a középiskolában?
– Nekem semmi – válaszolta. – Ifjúsági vezető voltam, festettem, stúdióztam, zenéltünk, vittem a közösségi életet.
A tanár erre közölte: valaki a középiskolájából levelet írt az egyetemnek, amelyben azt kérte, ne vegyék fel. Nem nehéz kitalálni, ki lehetett ez a jóakaró. A családi múlt tehát még évtizedekkel később is benyújtotta a számlát. Áchim Mihály Miklós azonban nem hagyta magát: végül mérnök lett.

A síremlék most megújult. A történet viszont arra emlékeztet, hogy a kövek néha könnyebben helyrehozhatók, mint az emberek közötti viszonyok. És hogy Békéscsabán egy száz évvel ezelőtti politikai gyilkosság még jóval később is képes volt beleszólni abba, ki ülhet be az egyetemi előadóterembe.