Nem túlzás azt mondani, hogy divattá vált a kézművesség, a Vegyél hazait hullám és a hagyományőrzés. Hangsúlyozom, ezek mind remek kezdeményezések, ám a hatalmas kínálatban sokszor a vásárló elveszhet a valódi érték és az üzleti marketing között. Továbbá kiemelném azt is, hogy ez nem egy ítélkező cikk, hisz nagyra értékelem valamennyi mesterséget művelő amatőr és profi alkotómunkáját. Szándékom jobban megláttatni a kész „termékek” mögötti szakértelmet és munkát.
Munkám révén sok, szakmáját művelő kézművessel beszélgetek, így például a „textil szekció” képviselőitől személyesen tudom, hogy a kék-fehér mintás karton anyagra mondják tévesen, hogy kékfestő, pedig a kékfestő egy technológiát takar, nem a mintájától és nem a színétől válik egy anyag kékfestővé, hanem az elkészítés módjától! Erről Tallódi Mirella Edit, a Tulipános Kézműves Alapítvány alapítója tájékoztatott a Tégla Népművészeti Alkotóházban. Találkozásunk apropója a Kékfestő imádata című kiállítás megnyitója volt, melyet január 26-ig láthatott a békéscsabai közönség.
A kékfestés egy rezerv eljárású textilfestés, tehát a fehér textilt mintázzák meg egy „papp” nevű anyaggal, amely védőréteget képezve, később nem engedi, hogy a kék szín a mintázott területet megfesse, így ott fehéren marad az anyag. Ez az eljárás hasonlóan működik, mint tojásfestés esetében a viaszolás. A mintázás napjainkban is kézzel történik, 100-200 éves családi mintafákkal. A többi anyag, tehát, ami nem kékfestő, direkt eljárással készül, egy alapszínre festett anyagra nyomtatják rá fehér festékkel a mintákat! A kékfestőt imitáló anyagok hatalmas külföldi gyárakban, napi szinten több kilométeres mennyiségben készülnek, semmi közük az egyediséghez.
Így készül a valódi kékfestő
- A mester nagy gurigákban megvásárolja a fehér, 100% pamut anyagot. Ezt kifejezetten a mestereknek szövik Magyarországon. A kékfestő méteráru hagyományosan 80 cm széles, a bordűrös méteráru 90 cm széles.
- A nagy gurigákat lehengerelik és 25-30 méter hosszú végekre szabják, majd előkészítik a kifőzéshez, amelyet laufolásnak neveznek.
- A felszabott anyagokat a hatalmas rézüstökben mosószódás vízben forralják egy órán keresztül. Miután kifőzték az anyagokat tiszta vízben kiöblítik, majd felteregetik, előkészítik a száradáshoz. Egyszerre 16 véget főznek ki két üstben. A kifőzésnek köszönhetően ezek az anyagok már beavatottak, így a kész méteráru mérettartó lesz.
- Ha megszáradt az anyag, azt előkészítik a mintázáshoz. Az anyagokat ceruzával és vonalzóval bevonalazzák, hogy hova kerüljön a minta.
- A mintázás kizárólag régi, 100-200 éves mintafákkal történik.
- Az anyagok mintázás után eljutnak a festék közelébe. A festés indigó festékkel történik, 2,5 méter mély festő „küpában”, földbe süllyesztett festőkádban. A megmintázott fehér anyagot feltűzik a „ráfra”, amely egy nagy fém keret, amit csiga segítségével leengednek a festékbe. 15 percet áztatják, majd fel kell húzni az anyagot levegőztetni, mert az indigó „csáva” színe zöldes-sárga és a levegőztetés hatására kékül be. 15 percet levegőztetik, majd újra visszaengedik a festékbe 15 percre. Ezt kb. 10-12-szer ismétlik meg a mesterek, hogy szép sötétkék és tartós színt érjenek el. Festés után ecetes vízben mossák le az anyagokról a „papp”-ot, azaz a mintázott védőréteget és ekkor már előtűnik fehéren a minta. Többször átöblítik, mielőtt újra felteregetik a padlásra.
- E munkafolyamatok után következik a keményítés.
- A keményítést követően előkészítik az anyagot a mángorláshoz, azaz a vasaláshoz.
Ebből a rövid leírásból is jól kiolvasható, hogy a szakértelem mellé sok fizikai erő is kell ahhoz, hogy vásárlóként a birtokunkba kerüljön a "portéka". Véleményem szerint azért érdemes megválogatni a "kész munkák piacán" azt, hogy mit vásárolunk meg, mert ezzel azt a szenvedélyes erőt, tapasztalatot, minőséget ismerjük el, amit a kézműves abba belefektetett. Talán ilyenkor beszélhetünk minőségről?
