Több évtizedes hagyományos programpontja a Békés vármegyei irodalmároknak az úgynevezett karácsonyi felolvasóest, ami a Körös Irodalmi Társaság (KIT) nevéhez köthető. A társaság a Bárka Folyóirat szerkesztőségével közösen tartotta az esteket az elmúlt évtizedekben.
Elek Tibor irodalomtörténész, a KIT elnöke és a Bárka Folyóirat főszerkesztője elmondta, hogy annyi év és alkalom után nem volt egyszerű olyan újabb szóval előrukkolni, mely összekapcsolódhatna a karácsony ünnepi témavilágával.
- Most nagyon kellett gondolkodnom hogy mi legyen az, ami idén hívó szóként alkotásra ösztönzi az alkotókat, és eszembe jutott, hogy a “gyermek” az nagyon fontos ebben az ünnepkörben, hiszen Jézus születése és a gyermek motivumköre az összekapcsolódik, és mindannyiunk számára nagyon fontos a gyermek egyébként is. Úgy gondoltam hogy ez jó hívó szó lesz és tizen vállalkoztak is a felhívásra - fejtette ki a főszerkesztő.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
A írók között volt Szil Ágnes is, aki egyperces prózai művével készült az estre, melyről elmondta, nem volt egyszerű dolga a témával.
- Könnyűnek tűnik ez a téma, hiszen a gyermekkorról mindenkinek van élménye, főleg akiknek több gyerekük is van vagy egyáltalán van. Viszont azzal szembesültem hogy nagyon nehéz erről a témáról közhelyek nélkül írni. Sokat kellett csiszolnom a szövegemet ahhoz, hogy ez most rendben legyen, végül egy egyperces jellegű rövid prózát írtam. Arról szól, hogy milyen sokarcú a gyermek, nem csak a mosolygós, aranyos és rózsaszín talpú gyerekekre gondoltam, hanem arra is, hogy előbb-utóbb megnőnek és aztán mindenféle más jellegű problémák keletkeznek ebből a folyamatból - fejtette ki az író, szerkesztő.
Hozzátette azt is ez az este számukra azt jelenti, hogy az általában “remeteként” egyedül dolgozó írók és költők ilyenkor egymás társaságát élvezhetik, miközben a közönség szeretetet is megtapasztalhatják, ez pedig inspiráló hatással van mindannyiukra.
Az este folyamán a közönség dönthetett, az általuk vélt legjobb alkotásokat könyvutalvánnyal díjazták. A kellemes hangulatot Chordalis Gitár Quartet biztosította akusztikus gitár játékával.