Legfeljebb levelet – Zalán végleg a szögre akasztja a ceruzát

19:39 | Such Tamás

A Bárka szerkesztősége és a Körös Irodalmi Társaság szombaton tartotta Könyvhétzáró irodalmi délutánját. A Meseház udvarán megendezett programon bemutatták a Bárka folyóirat idei 3. számát, azonfelül átadták a Körösök Gyöngye Díjat is.

Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője elmondta, a periodika legfrissebb számában nagyon érdekes világirodalmi, komoly verses- és prózanyagok, kritikák szerepelnek. Illetve bemutatják a Körös Irodalmi Társaság tagjainak az elmúlt évben megjelent köteteit.

– Az elmúlt években általában 5-6 kötetet adtunk ki, most azonban meglepetés ért bennünket, mert nincs ilyen gazdag termés – jegyezte meg. – Szilágyi András két verses kötetét mutatjuk be, amit 2024-ben és 2025-ben adtak ki. Ványai Fehér Józsefnek pedig egy e-könyve jelent meg, amit itt most nem tudunk bemutatni, csak beszélni fogunk róla. Esetleg, ha valakit érdekel, az majd otthon megnézheti.

 

Kiss László,  Farkas Wellmann Éva, Elek Tibor és Szil Ágnes– Fotó: Such Tamás / behir.hu

Továbbá Zalán Tibornak, az esemény díszvendégének két nagyon érdekes, új könyvét mutatták be. Egy nagyapás gyerekvers kötetet, a Zazózások és Zizegéseket, illetve a közel 30 éve írott ötkötetes regényfolyamának, a Papírvárosnak a záróakkordját, amelynek Betegen az alcíme. Ennél talán nagyobb szomorúság, hogy Magyarország Babérkoszorúja díjas költő-írója a szögre akasztja a ceruzát.

– Ha az ember elhatározza, hogy ír, és akkor írni kezd, és amikor úgy dönt, hogy nem ír, akkor onnantól kezdve nem ír – jelentette ki. – Én ezelőtt három éve, 2023-ban úgy döntöttem, hogy befejezem a versírást, 2024-ben a drámaírást és tavaly a prózaírást. Noha a prózával megcsúsztam egy kicsit, mert most nemrégiben jelent meg a Papírváros ötödik kötete, ami nekem nagy adósságom volt. Majd úgy döntöttem, hogy hátat fordítok az irodalomnak. Olvasni fogok természetesen, de írni nem. Legfeljebb levelet.

A hangulatos kerti partin közreműködtek a Bárka szerkesztői és a szám jelenlevő szerzői: Banner Zoltán, Csabay-Tóth Bálint, Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva, Kiss László, Szil Ágnes. Az esemény végén pedig átadták a Körösök Gyöngye Díjat; az elismerést idén Zalán Tibor kapta.

 

Galéria

További programok »

FEL