Vad túzokok között

2018. november 27. 12:46 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásának szakemberei idén hat fiatal túzokot telepítettek vissza sikeresen a szabad természeti környezetbe - írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság hivatalos honlapja.

Szeptember közepén kerültek a madarak a keltető-nevelő állomásról a kiváló élőhelyi feltételeket biztosító 400 hektáros Túzokvédelmi Mintaterületre. Október elején két madár az önállóság útjára tért és elhagyta a visszavadító helyet, majd a hónap végén a maradék négy madár is kirepült a teljes biztonságot nyújtó mintaterületről.

A következő napokban átvizsgálták a térségi, ismert túzokcsapatokat és a hat madárból ötöt sikerült a szakembereknek azonosítaniuk a lábukra helyezett színkódos gyűrűk segítségével.

 

Fotó forrás: kmnp.nemzetipark.gov.hu / Széll Antal

Fotó forrás: kmnp.nemzetipark.gov.hu / Széll Antal

 

A fiatal túzokok számára kedvező körülmény, hogy az életük már a vad túzokok között zajlik, mert a fajra jellemző viselkedésmintákat tőlük veszik át, azaz megtanulnak „túzokul” viselkedni.

Az eltelt hetekben is rendszeresen találkoznak velük a dévaványai határban és reméljük, hogy mindannyian elérik az ivarérett kort, azt követően még hasznosabb tagjai lesznek a túzoktársadalomnak.

 

Forrás: kmnp.nemzetipark.gov.hu

 

További programok »

Világ

Első a csabai kolbász – ezt ajánlják a turistáknak

A tasteatlas.com 73 legjobb magyar ételt felsoroló listáján Békéscsaba legendás terméke nyerte el az első helyet. Ez az oldal elsősorban a turistáknak ad támpontot egy adott ország gasztrokultúrájáról, illetve többnyire ők is pontozzák a nemzetek ételeit.
2024. március 29. 13:22
FEL