– Összesen 48 évet töltöttem ezen a pályán – 3 évet kivéve Békéscsabán. 41 évig dolgoztam az ifiházban, illetve a Csabagyöngyében, 34 évig az intézmény igazgatójaként. Gyakorlatilag folyamatosan a város kulturális életében tevékenykedtem.
– A napokban Sánta Laci volt a médiacentrum vendége, aki egyebek mellett arról is beszélt, milyen meghatározó szerepet játszott az életében a Csabai Színistúdió, amely szintén önhöz kötődik. Honnan jött az ötlet, hogy ez a fajta színjátszás megjelenjen Csabán?
– A Csabai Színistúdió lényegében a Légy jó mindhalálighoz kötődik. A Jókai színház 1992-ben tűzte műsorra a darabot, és tartottak egy meghallgatást, ahol fiúkat kerestek a darabhoz. A szülőkben azonban elindult a gondolat, hogy jó lenne, ha a lányoknak is volna lehetőség játszani. Megkerestek bennünket az ifiházban azzal, van-e olyan színjátszó csoport, ahová beírathatnák a lányaikat, gyermekeiket. Az ötlet tehát innen ered. Ahogy a színházban lefutott a darab, a szereplők egy része is csatlakozott a színistúdióhoz – amely azóta is működik folyamatosan megújuló gárdával.
– Kialakult-e egyfajta credo, amelyet meg lehetne fogalmazni ezzel kapcsolatban?
– Az egyes számú és legfontosabb az volt, hogy nem kis színészeket nevelünk. Abban a pillanatban, amikor egy gyerek a színpadra megy, meg akar felelni a követelményeknek, elvárásoknak és elkezd színészkedni. Azonban a természetes színjátszás az egészen más hozzáállást követel. Az idők során több mint ötszázan voltak tagjai ennek a közösségben, akik azután pedagógusok, orvosok és számtalan szakma képviselői lettek. Sokan hasznát vették annak, hogy a kommunikációjukban, fellépésükben biztosabbá tette őket a színistúdió. Akiben pedig volt színházi tehetség, próbált a színpadra eljutni. Volt, akinek ez sikerült, de abbahagyta, mert rájött, hogy az mégsem az ő világa, és vannak, akik a mai napig játszanak különböző színházakban. A számtalan díjon, jó előadásokon túl fontos, hogy nyomot hagytak a mindenkori közönségben is.
– Nagy váltás volt az intézmény életében, amikor az ifiházból Csabagyöngye Kulturális Központ lett. Melyek voltak az egyik és melyek a másik főbb jellemzői, erősségei?
– Az ifiházhoz minden csabainak volt valami köze. Vagy szakkör, vagy a gyermeke, vagy egy-egy közösség és program révén szinte mindenki kapcsolódott hozzá. Amikor az Agóra program bejött, egy kultúrreaktor, ahogy akkoriban néhányan nevezték, sokan kétségbe vonták, hogy ez Békéscsabán egyáltalán sikerülhet-e? Egy éven belül bebizonyosodott, hogy a csabaiak megszerették ezt a helyet. Más struktúra, más kulturális hozzáállás következett. Egy ekkora épület nyilván nem tud olyan otthonos lenni, mint a régi, kopott ifiház volt a furcsa nagytermével. Különleges feladat volt működésbe hozni az új házat. Egy kis túlzással, gyorsan fel kellett tudni nőni egy európai színvonalhoz. Ilyen jellegű kulturális központ akkor alig volt, Békéscsabán adták át a harmadik ilyet, így mintaértékű volt az a tevékenység, amit végeztünk. Azóta már 16 hasonló intézmény van. Úgy gondolom, sikerült megnyerni a békéscsabai közönséget, és sok olyan dolgot tudtunk idehozni az elmúlt 12 év során, ami más városokban nem volt. Neves hazai zenészektől világsztárokon át a komolyzenészekig, előadókig rengetegen megfordultak itt. Nagyon jó feltételeket tudtunk biztosítani a magas szintű kultúrának, a közösségeket is kiszolgálja az épület, csak nem tud olyan otthonos lenni, mint az ifiház volt. Voltak törekvéseink, a tervek meg is vannak, de a megvalósítás nagyon sokba kerülne.
– Az ön vezetése alatt három minősített közművelődési intézmény címet és három közművelődési minőség díjat is kiérdemelt az intézmény, ami egyedülálló.
– Nagyon megtisztelő, hogy ezen az úton végig tudtunk menni. A szakmánkat illetően az intézményi szférában ez a legmagasabb elismerés. Igyekeztünk következetesek lenni, be tudtuk bizonyítani, hogy tudunk építkezni. Ha egy ilyen úton egy intézmény végig tud menni, hogy a lehető legjobb körülmények között, a lehető legmagasabb szinten, a számára elérhető legmagasabb kulturális teljesítményeket biztosítja és garantálja az nagy szó. Ki kell emelni azt is, hogy a Csabagyöngye nemcsak egy agóra, hanem egy több intézményegységből álló „konglomerátum”, amelynek minden egysége hasonlóan fontos, értékes és különleges.
– Regionális szinten kiemelkedő a Csabagyöngye.
– Minden helyi társadalmi egységnek kell valamilyen vonzásának lenni. A mi dolgunk az volt, hogy elsősorban három járás területére, de inkább az egész megye területére hatással legyen az intézményünk. Jó néhány olyan dolgot is megvalósítottunk, amire Budapestről, Szegedről is jöttek résztvevők és nézők.
– Bár a körülmények, akár az emberek is változtak, közel öt évtizedes pályája során mi volt az az állandó, amit mindenképpen szeretett volna megőrizni?
– A szakmánknak van egy arca, ez a „közösségiség”. Ezt az arcát az első pillanattól fogva igyekeztem figyelni, megtanulni a belső tulajdonságait, a dinamikáját, a finomságait, majd mindezt kamatoztatni a munkámban. Már évtizedekkel ezelőtt, a hajdani Békéscsabai Ifjúsági Fúvósok közösségében is igyekeztem ezt a jó fajta közösségi szemléletet működtetni. Amikor jött a Csabai Színistúdió, ez lett a gondolataimban az a középponti vonal, amely a közösségeket vitte. Emellett persze sokat dolgoztunk azon, hogy segítsük is ezeket, például Herczeg Tamással közösen találtuk ki a Pálinkaklubot, amely máig működik, a tagok pedig minőségi italokat állítanak elő, nemzetközi versenyt szerveznek. Ezeket a fejlődéseket, eredményeket látni nagyon jó érzés, de jó az is, ha egy közösség közös kedvtelésből létezik hosszabb-rövidebb ideig. Úgy gondolom, azok a települések, ahol erős közösségek működnek, életképesebbek nemcsak a kultúra, hanem a teljes társadalmi élet szintjén. Ennek a háttere Békéscsabán mindig megvolt, ami város szemléletét dicséri.
