30 év, 30 történet – Szente Béla: A sárga újság az olvasókról az olvasóknak szól

2021. március 28. 10:57 | Mikóczy Erika

Békéscsaba városi lapja, a Heti Mérleg 1991. október 2-án jelent meg először. A lap 1999-ig hetente, azóta Csabai Mérlegként, kéthetente jut el a csabaiakhoz. A 30 éves jubileum alkalmából az év folyamán 30 ember mond el egy-egy történetet, alkot véleményt az újságról.

Most Szente Bélát kérdeztük, aki 1977-től a Békés Megyei Művelődési Központban dolgozott, majd 1982-től – egy rövid időszakot kivéve – az ifjúsági ház munkatársa, illetve 30 éve már az intézmény és a belőle kinőtt Csabagyöngye igazgatója.

Harminc év alatt az ön irányításával rengeteg változáson ment át az egykori ifiház. Mi jellemezte akkor, és milyen most a kulturális központ?  

– Évtizedekkel ezelőtt egy egyszerű, kisvárosi művelődési ház voltunk. A rendszerváltás után aztán mindenfélével próbálkoztunk, főként a fiatalokra koncentrálva, és igyekeztünk új dolgokat behozni a város életébe. Ez a fajta innovatív gondolkodás a mai napig megmaradt, miközben már az ország egyik legnagyobb közművelődési intézménye vagyunk. A kollégáimmal mindig azon dolgozunk, hogy előrelépjünk. Ahhoz, hogy Békéscsaba kulturális élete magasabb régiókba kerüljön – más nagyszerű munkát végző kulturális intézmények mellett – szükség volt a Csabagyöngyére. Az utóbbi években olyan világsztárok jöttek el hozzánk, akikért eddig utazni kellett. A széles programkínálat mellett 130 közösséget segítünk, gondozunk, más, hasonló nagyságú városok erre mindig rácsodálkoznak. Ehhez pedig kellett a megújult, kibővített épület, a régi ifiház – bármennyire is szerettük – szűk volt már.

– Éveken át az ifiház szerkesztésében jelent meg a Heti Mérleg mellékleteként a Csabai Műsor, de a ház programjai – járványmentes időkben – most is szerepelnek az újságban. Tudja-e segíteni az intézmény munkáját a városi lap?

– Óriási nosztalgiával gondolok vissza a Csabai Műsorra! Nagyon szerettük, öröm, és igazán jó közös munka volt mindig az összeállítása, a programok összegyűjtése, jó fellépő fotók kiválasztása… Később már hirdetőként küldtük a programjainkat. Fontos számunkra az újság, hiszen tudjuk, hogy ez Békéscsabán minden háztartásba eljut, így nekünk is segítséget jelent.

2006 és 2010 között és most ismét önkormányzati képviselő. Ebben a minőségében hogyan látja a Csabai Mérlegnek a városban betöltött szerepét?

– Az 1. számú választókerület tartozik hozzám egy kiterjedt tanyavilággal. Előző képviselőségem idején és most is szembesültem azzal, hogy a Csabai Mérleget a tanyasi emberek is szeretik, azonban sokszor nem kapják meg, itt van még mit javítani. Képviselőként úgy látom, hogy azok az információk, amelyekre a lakosságnak szüksége lehet, benne vannak a lapban. A sárga újság az elmúlt 30 évben mindig igyekezett az olvasóinak és az olvasóiról szólni, ez nagyon fontos lelki motívuma az ott folyó munkának. Ugyanakkor nem egy hurrá-optimista újságról van szó, foglalkozik a gondokkal, problémákkal és azok megoldásával is. Úgy gondolom, a Heti illetve Csabai Mérleg azért is tudott a mai napig fennmaradni.

További programok »

FEL