– Mindenki mást lát benne, de szerintem pont ez a jó. Mikor a nagyfiamnak megmutatom a kész munkáimat, akkor mindig teljesen mást lát benne, mint én, de az is teljesen érvényes. Itt lehet asszociálni és mindenki megteremtheti a maga igazságát – fejtette ki Fazekas Attila festőművész, festészet tanár.
Kiemelte, hogy nem konkrétan levázlatolt munkákról van szó. Mint mondta, ha nekiül vázlatolni, akkor már „halott a dolog”. Itt olyan alkotásokról van szó, melyek a művészt foglalkoztató témákat, érzéseket dolgoznak fel. Fazekas Attila keresi a töredezettségre, elesettségre, törékenységre utaló jegyeket, majd ezeket állítja össze képpé.
– Mindig érdekeltek a térbeli dolgok és már gyermekkoromban szerettem mintázni, de nem annyira, hogy szobrásznak éreztem volna magam. Ami térbeli, az szerintem olyan jelenvaló, igaz, lenyűgöző, az illuzionista festők szem-becsapása, de számomra az izgalmasabb és sokkal kézzel foghatóbb. Talán ez vitt az összeszerelt munkák felé – fogalmazott az alkotó.
Fazekas Attila kiállítását egy szintén helyi alkotó, Gnandt János képzőművész nyitotta meg. Kifejtette, hogy egy ilyen színes, változatos anyagnál nehéz egyetlen mondanivalót kihámozni.
– Ezek az alkotások Attila szívéből, lelkéből, gondolkodásából erednek. Ezeknek a munkáknak mindig nagy csodálója voltam. Ez a közel 30 alkotásból álló tárlat tényleg lenyűgöző és fantasztikus hangulatot teremt ebben a teremben – fogalmazott Gnandt János, majd hozzátette, hogy ritka lehetőség ez a kiállítás.
– Fontos kiállítás ez a város művészeti életében. Az én szívemhez azért áll közel, mert ez a világ, amit Fazekas Attila megformál, nagyon különleges, de a mindennapjainkhoz valóban közel álló, hiszen képekben a „mi tárgyainkat” hozza el. A képzőművészetben nagyon fontos élményem volt Bálint Endre művészete és az ő világa, amit Szentendrén, Budapesten és Párizsban megálmodott, megvalósított, hiszen az igazán kerek egész volt és magasan van a 20. századi magyar képzőművészetben. Fantasztikus dolog, hogy most, a 21. század első felének közepén azt láthatjuk, hogy ez a világ ma is időszerű – fejtette ki Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója. A kulturális központ vezetője azt is kiemelte, hogy fantasztikus munkákat láthat, aki meglátogatja a kiállítást. – Ez a tárlat a Tavaszi Fesztivál egyik legkomolyabb kiállítása és egy kicsit a békéscsabaiságát emeli, visszaadja a város programsorozatának – mondta az igazgató.