Ezúttal a vetítés miatt a program nem a Meseházban, hanem a szomszédos Nemzetiségi Klubházban zajlik, pedig akár már ki is lehetne költözni a góré elé. A közönség is egy különleges találkozóvá alakul: olyan fejek érkeznek, akiket vagy 5-10 éve nem láttam, miközben Csabán élnek. Közben a bejáratnál Marcsella piros tojást osztogat a legényeknek. A zenészek pedig úgy járnak-kelnek a népek közt, mintha csak Jancsi bácsiék jöttek volna át a szomszéd Sarkantyú utcából.
Szemző Tibor és Grencsó István – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Grencsó István nem árulja el, de nem is tudja, hogy mit fog játszani, hiszen számára mindig az adott pillanat dönti el, hogy épp milyen hangokat, motívumokat fúj ki a csövön. Ha ezt most elmondaná, akkor egy produkciót hallanánk, ami már nem improvizáció.
– Pistivel már az első találkozásunkkor is rögtönöztünk – fűzi hozzá Szemző Tibor. – Ez egy olyan esemény, amikor benne vagyunk egy közös időben, de mégsem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Az a különbség, hogy én nagyon kevés hangot játszok, ugyanakkor verbális anyagokat is használok a vetítés alatt.
Tavaly áprilisban Kafka szöveget interpretált, ezúttal a Grencsó által összeállított betűket, szavakat, mondatokat igyekszik a magáévá tenni, értelmezni.
Galéria
A legutóbbi, kafkás esten megemlítette, a szülei Csehszlovákiában születtek, ő már azonban Pesten. A „Gyakran jársz ki”?, kérdésemre azt feleli, egyszer Brünnben (Brno) három vonóssal csinált egy installáció koncertet, amelynek az volt a címe, hogy „Csehszlovák vagyok, de délen élek”, ami eredendően egy Víg Mihály által írt, Balaton-szám szövege.
Mire azt válaszolom, Békés megyére pedig azt mondják, hogy ez itt már Észak-Románia. (udvariasan nevet) – De tényleg, a szüleim Cseszkóban születtek, és két unokatesóm is villamosvezető Pozsonyban. Ez lenyűgöző! És itt ér össze a történet, mert Grencsó mindig is szeretett volna villamosvezető lenni.
Majd a vezető és a kalauz beült a vászon elé, és megkezdődött a meseföldi falak közti városnézés: káprázat, illúzió, vízió, víziló, Tasziló.
