Szarvas Péter: Óriási siker, hogy 158 új fedett buszváró lesz Békéscsabán

2021. szeptember 24. 10:45 | Papp Ádám Sándor

Békéscsaba polgármestere pénteken reggel értékelte a szeptemberi közgyűlés legfontosabb döntéseit.

A csütörtöki, 9 órán át tartó közgyűlésen 49 előterjesztésről döntött a békéscsabai képviselő-testület. Szarvas Péter a napirendi pontok közül elsőként az önkormányzat költségvetéséről beszélt. Mint mondta: minden kifizetési kötelezettséget időben teljesíteni tudnak. Ismertette, hogy a 2021-es takarékos gazdálkodás, valamint a kormány által biztosított 602 millió forint támogatással több előirányzatra tudtak forrást biztosítani. Példaként említette az ivóvízvezeték építését, a fás szárú növények gondozását. Kiemelte: a csabai vállalkozók munkájának köszönhetően, várhatóan az idei évi iparűzésiadó-előirányzat túl lesz teljesítve. A képviselők a pontos számot a novemberi közgyűlésen láthatják majd. Szarvas Péter szerint a túlteljesítés tovább javíthatja a költségvetés pozícióját.

Arra is kitért, hogy a közgyűlés döntése szerint az Erzsébethelyi lakóparkban 15 önálló telket bocsájtanak árverésen értékesítésre. 

Megnövekedett az önkormányzat raktározási feladata, emiatt a Kétegyházi úton, 20 millió forintból egy raktározásra alkalmas ingatlanépületet alakítanak ki. Itt a városüzemeltetési feladatokhoz szükséges eszközök, gépek, a színházi kellékek és a kulturális intézmények ingóságai kapnak helyet.

Hangsúlyozta, hogy a jaminai bányató környékén lévő Matróz kocsma hasznosításáról is beszéltek. Arról született döntés, hogy a bányatavak ökológiai és turisztikai szempontú hasznosításáról egy tanulmányt rendelnek meg, amely a víz és a biológiai viszonyok jövőjéről szól, de, a tulajdonjogi problémákat is tisztázni kell. A közgyűlés erről jövőre dönthet. 

A grémium arról is döntött, hogy a pósteleki kastélyparkhoz vezető út teljes felújítását követően, a régi autósmozi előtti parkolót új burkolattal látják el. Az a tapasztalat, hogy a parkolási igények hétvégén jellemzően magasak, ezért szükséges a feltételek javítása, bővítése.

Az ivóvíz-hálózat fejlesztéséről azt mondta, hogy a rendelkezésre álló 100 millió forintból olyan városi utcákban kezdődhet beruházás, ahol már kész tervekkel rendelkeznek, ez 6 helyszínt jelent. 

Ismertette, hogy 6 önkormányzati tulajdonú épület tetőfelújítását végzik el 55 millió forintból.

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy a kormány által biztosított 2,3 milliárd forintból ütemezetten halad Békéscsaba járdahálózatának fejlesztése. Az első ütemben 20 helyen van jelenleg felújítás, a második ütem hamarosan kezdődik, ez a kettő összesen 60 helyszínt jelent. Tegnap a harmadik ütemről döntött a grémium, ahol a kivitelező kiválasztására írtak ki pályázatot. A projekt a tervek szerint 2022 végén zárul.

A városvezető óriási sikernek nevezte azt, hogy Békéscsabán 158 fedett autóbuszvárót telepíthetnek a megállókba. Ez azt jelenti, hogy több mint a duplája lesz a fedett várók száma a jelenleginek. Modern, a városképbe illeszkedő buszvárókat helyeznek ki, a legforgalmasabb helyen nem csupán csere lesz, hanem kapacitásbővítés is.

Szarvas Péter szerint fontos, hogy a fás szárú növények védelméről egy átgondolt, tudatos szabályozást fogadjon el a közgyűlés. A grémium Bacsa Vendel jegyzőt bízta meg azzal, hogy a decemberi közgyűlésre terjesszen elő egy olyan szabályozási módszertant, amellyel a békéscsabai közterületeken a fás szárú növények védelmét az eddiginél hatékonyabban tudják megoldani. Kiemelte: az önkormányzat rengeteget tesz és áldoz arra, hogy a közterületi 64 ezer fa védelme megvalósuljon. Hozzátette: szembe kell azzal nézni, hogy sok az elöregedett fa, így számolni kell azzal, hogy a közeljövőben baleset-és vagyonvédelmi szempontból a fákat, fasorokat az eddigi nagyobb hatékonysággal kell gondozni.

További programok »

FEL