Sikeres évet zárt a Békéscsabai Szakképzési Centrum

2022. december 28. 14:47 | Vincze Attila

Sikeres évet zárt a megyeszékhely legnagyobb oktatási intézménye, a Békéscsabai Szakképzési Centrum. A folyamatos fejlesztéseknek és a különböző együttműködéseknek köszönhetően az intézmény képzései egyre versenyképesebbnek számítanak a piacon.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum idei legnagyobb fejlesztése egyértelműen a március közepén, a Kétegyházi úton átadott Légi- és Gépipari Képzőközpont volt. A magyar kormánynak köszönhetően, 2,5 milliárd forintból létrejött beruházás elsődleges célja, hogy a gyulai Airbus gyár részére szakembereket képezzen, de számos más helyi gépipari cég számára is innen kerül majd ki a friss munkaerő. Az európai szinten is egyedülálló komplexumban olyan eszközök és gépek találhatók, amelyek normál esetben kizárólag ipari környezetben fordulnak elő.

– Igyekszünk megmutatni a kollégáinknak, másoknak, és legfőképpen a gépészet területén dolgozó vállalkozásoknak itt Békéscsabán, illetve Békés megyében, és mindenki szuperlatívuszokban nyilatkozik róla. Voltak például az Airbus polgári repülési részlegéről Hamburgból látogatók, akik azt mondták, nekik nincs ilyen felszereltségük. Ebből is látszik, hogy ez ténylegesen egy rendkívüli dolog – magyarázta a beruházás jelentőségét Kiss Mihály, a Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója.

 

Fotó: Piller György

 

A Békéscsabai Szakképzési Centrum 2022-es éve azonban nemcsak infrastrukturális beruházásokról, hanem új együttműködések létrejöttéről is szólt. A BSZC  idén több hazai felsőoktatási intézménnyel és nagyvállalattal kötött partnerséget, ezek pedig elsősorban a képzési színvonal növelését, valamint a az elhelyezkedési lehetőségek gyarapítását szolgálják.

– Olyan együttműködéseket sikerült kötni ebben az évben, melyeknek köszönhetően, ha a Békéscsabai Szakképzési Centrumot választja valaki, akkor egyfajta direkt utat, közvetlen hidat tudunk biztosítani a diákok számára. Sokan élnek is ezzel. A tavalyi évben kezdtük el igazán ezt a programot, de az idei évben csúcsosodott ki – fogalmazott Mucsi Balázs főigazgató.

Az intézmény főigazgatója hozzátette, hogy mivel az idei évben már nem voltak lezárások a koronavírus miatt, így az Erasmus+ programban a szakképzési centrum több mint 300 diákja és tanára vehetett részt Európa-szerte. Mucsi Balázs kiemelte, hogy a jövőben a keleti régiókat is célba veszik majd, így a BSZC-s tanulók idővel akár Kínába és Vietnámba is eljuthatnak.

További programok »

Itthon

Az orosházi kórház várja az orvostanhallgatókat és rezidenseket

Ahhoz, hogy az orvostanhallgatók az általános orvosi diplomát megszerezzék, kórházi gyakorlatokon kell részt venniük, amik pontosan szabályozva vannak a tanrendben. Az orvosi diplomát megszerző rezidens orvosoknak pedig szintén kórházi háttér kell, hogy a választott szakvizsgájukat le tudják tenni. Ezeket a gyakorlatokat pedig olyan akkreditált intézményekben végezhetik, mint az Orosházi Dr. László Elek Kórház.
12:08
FEL