Röplabda: a stabil jövőt tervezi a BRSE

2020. április 15. 18:24 | Papp Ádám Sándor

Véget ért a 2019/2020-as szezon a hazai teremröplabda bajnokságok résztvevői számára, miután a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos közleményében befejezettnek nyilvánította az idényt. A korai befejezés miatt nem osztanak ki helyezéseket. A magyar klubok már a következő szezont tervezik, de először azt kell felmérniük, hogy mennyiből gazdálkodhatnak a jövőben.

A szövetség korábban május 15-éig függesztette fel a felnőtt és utánpótlás bajnokságokat a koronavírus-járvány miatt. A klubok szakmai stábja ezért a folytatással számolva külön, otthoni edzéstervet állított össze a játékosoknak.

– Nagyon sok eszközöm van itthon, például TRX vagy gumiszalagok, ezekkel tudok edzeni, illetve kaptunk egy programot, amelyet elvégzek sok biciklizéssel, futással és nyújtással. A párom is edző, így kiegészíti a gyakorlatokat, ha úgy érzem, hogy többre van szükségem – árulta el a behir.hu kérdésére korábban Bodnár Dorottya, a békéscsabaiak centere.

A BRSE elnöke egyetértett azzal döntéssel, hogy ne osszanak ki helyezéseket a 2019/2020-as szezonban, hiszen az évad „lényegi” része csupán most következett volna. Baran Ádám kifejtette, hogy a koronavírus okozta helyzet a gazdaságot és a sportot egyaránt sújtotta. Hozzátette: többek között az önkormányzat költségvetési átcsoportosításai miatt 50 százalékkal kevesebb támogatást kapnak a kiemelt sportágak képviselői, mint az a tervezetben szerepelt.

– Jelenleg is zajlik a "kárfelmérés", illetve értékmentés. Ezt követően lépésről-lépésre elkezdjük építeni a jövőt. Természetesen megvannak a fejünkben azok a koncepciók, amelyek mentén haladni kívánunk, de mi mindig addig nyújtózkodtunk, amíg a takarónk elért és nem kívánunk ezúton sem irreális alkukba belemenni – emelte ki Baran Ádám.

A klubvezető hozzátette: már elkezdték a tárgyalásokat játékosaikkal, amelyekről hamarosan részletes tájékoztatást adnak szurkolóiknak az egyesület felületein.

További programok »

FEL