Röplabda: a címvédő otthonában nyitja az új szezont a BRSE

2020. október 3. 10:21 | Papp Ádám Sándor

Rangadóval kezdi az új szezont a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda Sportegyesület csapata vasárnap, hiszen a címvédő Vasas Óbuda otthonába látogat az Extraliga első fordulójában. A csabai együttes bizakodva várja a szezonnyitányt és sikerrel kezdené a 2020/2021-es bajnoki idényt a fővárosban.

A BRSE legutóbb hazai pályán, az NB I-ben szereplő Gödöllő RC ellen játszott Magyar Kupa mérkőzéseket, amelyeket megnyerve a sorozat legjobb 8 együttese közé jutott. A gárda vasárnap már az Extraliga egyik top csapata, a Vasas Óbuda ellen kezdi a bajnokságot. Molcsányi Rita szerint együttesük  jól összeszokott az elmúlt hónapokban és bizakodóan várják a rangadót.

– Nekem már ez a 13. szezonom Békéscsabán. Nagyon várjuk a Vasas elleni szezonnyitót. A csapatunk teljesen kicserélődött és Tóth Gábor személyében új edző is érkezett. Szerintem nagyon jó közösség alakult ki és már a felkészülési mérkőzéseinken is próbáltuk megmutatni azt, hogy mi fogja jellemezni a csapatot – fogalmazott a válogatott játékos.

A két gárda több alkalommal is találkozott egymással a felkészülési időszakban, Békéscsabán és Kaposváron is. Tóth Gábor szerint az ott elért eredmények nem mérvadók a rangadó előtt, hiszen az utóbbi évek legkiegyenlítettebb mezőnye lesz idén az Extraligában, ahol apróságokon múlik, hogy melyik csapat nyer mérkőzéseket.

– A Békéscsabai Röplabda Akadémián minden adott volt a felkészülésünkhöz. Nincsen hiányérzetem, úgy gondolom, hogy mindent úgy sikerült megcsinálnunk, ahogy szerettük volna. A Vasas elleni rangadó kapcsán egy borzasztóan kemény, kiélezett küzdelemre számítok. Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy az a csapat győz majd, amelyik jobb mentális és fizikális állapotban van – emelte ki a csabaiak szakvezetője.

A vezetőedző megerősítette, hogy a BRSE-nél mindenki készen áll a játékra, jó egészségügyi állapotban van. A vasárnap 19 órakor kezdődő Vasas Óbuda – Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE zárt kapus Extraliga találkozó az M4 Sport+ csatornán élőben lesz követhető.

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL