Győzelemmel kezdené a 2021-es év Extraliga küzdelmeit a BRSE

2021. február 5. 18:12 | Papp Ádám Sándor

A Balatonfüred ellen folytatja a női Extraliga alapszakaszát a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE. A két együttes legutóbb novemberben találkozott, amikor 3:0-s BRSE sikerrel ért véget a mérkőzés.

A csabai röplabdások legutóbb tavaly december 19-én szerepeltek a hazai pontvadászatban, amikor 3:0-s sikert arattak hazai pályán a Vasas Óbuda együttese ellen. A BRSE januárban kemény fizikai edzésekkel készült a bajnokság folytatására. A viharsarki együttes a hónap végén Olaszországban, a Monza vendégeként 3-0-s vereséget szenvedett a CEV Kupa nyolcaddöntőjében. Tóth Gábor csapata a következő hetekben a Magyar Kupa négyes döntőjére és a bajnokság rájátszására készül. A BRSE szombaton a Balatonfüred csapatát fogadja hazai pályán.

– Úgy gondolom, minden esélyünk megvan arra, hogy látványos játékkal újabb győzelmet arassunk. Keményen edzettünk az elmúlt hetekben, hiszen tudjuk, hogy hamarosan kezdődik a rájátszás, amelyre a soron következő két alapszakasz mérkőzéssel hangolunk – fogalmazott Lindsey Vander Weide.

A füredi együttes a tabella hetedik pozícióját foglalja el két győzelemmel, míg a Békéscsaba tizenegy sikerrel a második helyen áll. A BRSE vezetőedzője elmondta: a szombati találkozó kiváló lehetőség lesz arra, hogy az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket a pályára vigyék és tétmérkőzésen is alkalmazzák.

– Szeretnénk a stábbal új taktikai felállásokat kipróbálni. Minden játékosnak lehetőséget kell biztosítani és új variációkat szeretnénk megnézni, hogy hogyan működnek éles szituációkban. A győzelem mellett a fő célunk a Balatfüred ellen ez lesz – emelte ki Tóth Gábor.

A szakvezető hozzátette, hogy a csabai együttesből egyedül Zólyomi Rebeka az, aki nem lép még pályára, de minden esély megvan arra, hogy a BRSE legújabb igazolása, Katerina Zhidkova bemutatkozzon új csapata színeiben.

 

 

A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE – Szent Benedek Röplabda Akadémia bajnoki mérkőzés szombaton 18 órától kezdődik. A találkozót élőben közvetítjük a 7. TV-n, valamint a behir.hu online felületein.

További programok »

Sport

Hazai pályán javított a gyulai kézilabdacsapat

Az NB II.-es kézilabda-bajnokság H csoportjának 4. fordulójában a CZ-Gyulasport NKft. csapata a Tisza Volán SC együttesét látta vendégül október 12-én. Zöldi-Tóth Katalin együttese az előző forduló pontvesztését igyekezett feledtetni szurkolóival.
14:25
FEL