A döntőbe jutást tűzte ki célul a BRSE

2021. március 20. 07:45 | Papp Ádám Sándor

Az 1.MCM-Diamant Kaposvár együttese ellen folytatja az Extraliga rájátszását a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE. Az egyik fél három győzelméig tartó elődöntő párharca vasárnap, a békési megyeszékhelyen kezdődik.

A két együttes idén két alkalommal találkozott egymással az alapszakaszban. Az első 3:2-es, míg a második mérkőzés 3:0-s békéscsabai sikerrel ért véget. A BRSE és a Kaposvár egy héttel ezelőtt a Magyar Kupa elődöntőjében is egymás ellen mérkőzött meg. Azon a találkozón a Békéscsaba magabiztos, 3:0-s sikert aratott.

– Úgy gondolom, hogy szeretnének revansot venni azután, hogy legyőztük őket a Magyar Kupa elődöntőjében. Szerintem más hozzáállással várják majd ezt a párharcot. Ami minket illet, motiváltak vagyunk, úgy érzem felkészültünk ellenük, várjuk az első mérkőzést. Fontos az, hogy az első perctől kezdve uraljuk a találkozót – fogalmazott Barbora Kosekova, a csabaiak szlovák feladója.

A BRSE vezetőedzője elmondta: vasárnap egy új párharc kezdődik, amelynek tétje a döntőbe jutás. Ennek szellemében lépnek pályára ezeken a mérkőzéseken.

– Sokat elemeztük a kaposváriak játékát és nagyon sok energiát fordítottunk az elődöntőre azért, hogy megfelelő és precíz játékot produkáljunk. Frissíteni kell ezeket az információkat az tény, de nem gondolom, hogy a Kaposvár sok mindenben tudna újítani. Vannak olyan játékelemek, amelyekben változtatni fognak, ezekre kell készülnünk. Továbbá a saját hibáinkat kell minimalizálnunk és kijavítani azokat, amelyeket elkövettünk a négyes döntőben – emelte ki Tóth Gábor.

A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE – Kaposvár elődöntő első mérkőzése vasárnap 19 óra 45 perctől kezdődik a Békéscsabai Röplabda Akadémián.

További programok »

FEL