Pekingben képviselik Békéscsabát és hazánkat a BSZC diákjai

2019. október 9. 14:14 | behir.hu

Újabb mérföldkőhöz érkeztek a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) nemzetközi kapcsolatai. Európa számos országában megfordultak már tanulóik, de most a kontinens határain kívül is kapcsolatokat kerestek és teremtettek. A BSZC nyolc diákja utazik Pekingbe, hogy a gasztronómia és az egészségügy terén tanultakat megmutassa, és újabb tudással gazdagodjon.

Macsári Alexandra, a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziumában tanul csecsemő- és gyermekápolónak. Ő is utazik Pekingbe.

– Gyakorlaton voltam, amikor az osztályfőnököm szólt, hogy az átlagom alapján engem is érdemesnek tartottak arra, hogy elmenjen Kínába. Határtalanul boldog voltam, amikor később kiderült, hogy kiválasztottak, ezzel egy nagy álmom válik valóra – mondta Alexandra, hozzátéve, hogy kint meg szeretné mutatni, milyen itthon ez a szakma, és szeretné megtudni azt is, hogy Pekingben mindez hogyan működik.

 

 

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke elmondta, hogy a szövetség, a Békés Megyei Kormányhivatal, valamint a Békéscsabai Szakképzési Centrum együttműködési megállapodást kötött, amelybe belefoglalták azt is, hogy a megyei értékeket, a megyei tudást a szövetség igyekszik mindenütt népszerűsíteni. A Pekingi Magyar Kulturális Intézet most meghívta a szövetséget, ennek köszönhetően a magyar szakképzés, elsősorban a BSZC diákjai bemutatkozhatnak Pekingben.

Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója kiemelte: az út célja, hogy a diákok és a szakoktatók megmutassák, mit tudnak, és olyan tudásra tegyenek szert, amelyet Európában nem lehet megszerezni.

 

 

– Két terület képviselteti magát most Pekingben, az egyik a gasztronómia, a másik az egészségügy. Az a tudás, amit a hétköznapokban mi átadunk a diákjainknak, jórészt az európai képzésre vonatkozó tudáshalmaz. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink kitekintéssel legyenek a világra, és olyan tudástranszferben vegyenek részt, amely hasznos egyrészt a magyar oktatásban, a munkavállalásban, másrészt a kínai fél tekintetében is kívánatos dolog – fogalmazott Mucsi Balázs.

A főigazgatótól megtudtuk, hogy októberben nyolcan utazhatnak, a kiválasztásukat komoly válogatás előzte meg. Fontos volt az angol nyelv ismerete, és az is, hogy jók legyenek a szakmában. Kiváló tanulókról van szó tehát, akik ráadásul még jó kapcsolatteremtési készséggel is rendelkeznek, hisz ezt a kapcsolatot a továbbiakban is folytatni szeretnék.

Október 11-12-én utaznak a diákok, és 14-étől mutatják be különböző szakmacsoportokban azt a tudást, amit a BSZC-ben megszereztek, mint szakács, pincér, cukrász, cukrász-pék, betegápoló vagy csecsemőápoló. Egy minden bizonnyal sűrű hét után, október 21-én várhatjuk majd vissza őket.     

Mikóczy Erika, Gyemendi Réka

Galéria

 

 

További programok »

FEL