Martin Gábor: Szomorúan vettem tudomásul, hogy lányom is fotós akar lenni

2020. március 3. 08:15 | Such Tamás

Egyszer azt mondtam egy ismerősömnek, hogy Martin Gabi ma éhen halna… Persze ez egy butaság. Egy biztos, a több évtizeddel ezelőtt exponált Csabai séták I-III. sorozat fotóanyagait ma már nem tudná olyan könnyen elkészíteni. Minderről Martin Gábor Békés Megyei Príma-díjas fotóművésszel beszélgettem.

– Tény, ma már nehezebben állna össze egy Békéscsabáról szóló kötet.

– Nagyon-nagyon átlendültünk a ló túloldalára. Az 1960-90-ig terjedő időszakban, amikor a Csabai séták című kötetek képeit készítettem, az emberek sokkal szerényebbek voltak – nagyrészt a korszak politikai viszonyai miatt sokkal kisebb egóval éltek, éltünk.  A jelenlegi, szabados felfogású világban a legelvetemültebb sorozatgyilkosnak is olyan eltúlzott személyiségi jogai vannak, amelyek szerintem felháborítóak.

A fotózásban mindez úgy jelenik meg, hogy akkoriban egy fotóriporter az emberek viselkedését a közterületeken (utcán, ligetben, korcsolyapályán) szabadon dokumentálhatta; ma pedig, ha közösségi területeken szeretne képeket készíteni, a hozzájárulásuk kell, s számolni kell azzal is, hogy esetleg nem járulnak hozzá. Határesetek a nagy tömegeket érintő rendezvények, mint például a futballmeccsek, koncertek stb., ahol lehetetlen mindenki beleegyezését kérni. Ha rajtam múlna, a jogszabályt úgy fogalmaznám át, hogy aki közterületre megy, számoljon azzal, hogy ott esetleg felvétel készülhet róla. A magánterület az magánszféra, az tabu, érinthetetlen lenne.

 

– Akkoriban nem is ellenkeztek, ha az utcán mondjuk ráfogtad valakire a gépet?

– Soha! Eszükbe sem jutott. Nem is volt erre jogszabály, nem lett volna mire hivatkozni. Sőt, ha valakit fotóztam, legtöbbször örült is, hátha szerepelhet az újságban. Legfeljebb megkért, hogy „Jaj, előbb megigazítom a hajam!”. Manapság ha egy utcaképet készítesz, elvileg mindenkitől egyesével előre engedélyt kell kérni.

 

– És akkor megdöglik a pillanat.

– Igen, a természetesség, a spontaneitás, azaz a fénykép fő erénye: a hitelesség vész el.

 

– Körülbelül hányadik reneszánszát éli a fotózás?

– A legelső szakaszban – úgy az 1840-es években – a fényképezés dokumentáló jellege dominált. Majd a 19. század vége fele a festészet felé fordult, amely oly szinten megzavarta az alkotókat, hogy sokan egy darabig abbahagyták a festést, és a fényképezés felé fordultak.

 

Martin Gábor

Martin Gábor

 

– Te melyiket tartod erősebbnek?

– Nem lehet az almát a körtével összehasonlítani. A fotográfiának alapvetően más a feladata, célja. Tehát amikor a fotó elkezdett a festészet felé húzni, és megtévesztésig festményekre hasonlítottak a képek, akkor éppen a valós erősségét, a hiteles dokumentálást nem használta ki. Csak az 1920-30-as évek idejében talált a műfaj önmagára. Az átlagember szemében sajnos még egy neves fotográfus renoméja sem érte el egy közepes szintű festő megbecsültségét, a fotó mint műtárgy – a legkülönlegesebb eseteket leszámítva – még mindig alulértékelt.     

(Gábor munkaasztala fölött több panorámafotón az 1966-ban készült Nagyítás című mozi reinkarnált parafrázisfotói, jelenetei láthatók. Később elmondta, a kópiákat Wanda leánya készítette.)

 

– Ha úgy vesszük, a ’60-as évek hippi mozgalma által generált szexuális forradalom kivétel nélkül, minden egyes művészeti ágat derekasan átértelmezett.

– Akkoriban lettek egyre népszerűbbek a nagy, színes magazinok is. Ami azonban érdekes, sőt szomorú számomra, hogy amíg a bulvár vagy az erotikus kiadványok évtizedeken át tündököltek, addig a dokumentálásra szakosodott, a Föld leglényegesebb eseményeiről tudósító (lásd LIFE), a világ legjobb fotóriportereivel dolgozó magazinokra megközelítően sem voltak annyian kíváncsiak!

 

– Ha most kezdenéd, hasonló utat járnál be?

– A körülmények nyilván nagyon mások. Akkoriban egy-két műtermi fényképész rettenetesen jól keresett, kvázi „nevek” voltak, és egyfajta utat mutattak, de…

 

– De nem akartál klasszikus fényképész lenni.

– Nem. 14 évesen, amikor elkezdtem rendszeresen fotózni, teljesen más tűz hajtott. Úgy jó 10 éve kissé szomorúan láttam, hogy a kislányomat is...

 

Martin Gábor fotója

Kép a Csabai séták első kötetéből (1981.)

 

 

– Köszönöm, hogy megelőzted a következő kérdést!

– Már látom: az a fajta belső igény hajtja, mint akkoriban engem. Egyébként mindkét fiam, Péter és Norbert is szintén vizualitással fertőzöttek: komputeres grafikával, programozással foglalkoznak – különböző nemzetközi fényművészeti fesztiválok többszörös nyertesei. Úgy látszik, ez egyfajta genetikai adottság. Ráadásul Wanda bármelyik nagyszerű polgári pályát is választhatta volna, nagyon jó tanuló volt.

 

– A tudatalattijába égett a szakma.

– Pedig gyermekként nem nagyon járt a műteremben; illetve tudta, hogy fotózom, de szó sem volt otthon erről. És egyszer, úgy 16-17 éves korában az édesanyjával elutaztak egy velencei útra, amikor odaadtam neki az egyik gépet, hogy ott mégse telefonnal fotózzon. Majd itthon elkezdte monitoron szerkeszteni a képeket. Másnap kijelentette: fotós akar lenni! Utána már pajszervassal sem tudtam eltéríteni az elképzelésétől.

 

– Most pedig Angliában él.

– Igen, a székhelye Londonban van, de egy Los Angeles-i magazin művészeti igazgatója is; azonfelül a japán Canon fényképezőgépgyár európai nagykövete.

 

– Nem is érted.

– Nem. Most már karrierjét illetően ő az operaénekes, én pedig a falusi kántor.  Mindez ugyanakkor jelzi, hogy mennyire kinyílt a világ, mert míg mi három évente mehettünk Nyugatra, akkor is csak néhány napra, ő az elmúlt fél évben körülbelül maximum három hetet töltött Londonban, a többit szerte a nagyvilágban, a legfontosabb divatesemények, bemutatók, divathetek, rockfesztiválok, magazinfotózások egzotikus helyszínein!

 

– Konkrétan mivel jár az igazgató beosztás?

– Iszonyatosan sok munkával. Napi 16 órát dolgozik: tervez, szervez, helyszíneket keres, stábot állít össze, fotózik, filmezik.

 

– Mi a fő területe?

Eredendően a divat, a rockzene és a szociofotózás, amelyre a művészeti munkái is erősen hatnak. Például már a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemi fotóesszéiben a szexuális identitás és a társadalom viszonyát boncolgatta – s azok a gondolati tartalmak, üzenetek, hangulatok a divatfotográfiáiban, „fashion videóiban”, divatfilmjeiben is visszaköszönnek.

 

Martin Wanda fotográfiája

 

 

– Foglalkozik az utcai fotografálással?

– Néhány éve felfedezte magának az 1970-80-as években, a magyarországi szórakozóhelyi fiatalokról készült képállományomat. Többek között ez inspirálta, hogy elkezdje a londoni, éjszakai szórakozóhelyek fiataljait fotózni, valamint a világhírű rockkoncertek fotósa is.

 

– S visszalépve hozzád: készül a negyedik Csabai séták IV.?

– Jelenleg az archívumom feltárásán, digitalizálásán dolgozom; s ha összejön az elmúlt 50 év fotóinak terméséből egy olyan újabb képanyag, amely közérdekű lehet, akkor nincs kizárva.

 

 

További programok »

Kultúra

Gyulai tehetségek koncertje a kastélyparkban

Erkel-ösztöndíjban részesülő gyulai fiataloknak rendez hangversenyt az Erkel Ferenc Társaság, amely hagyományt is teremtene a bemutatkozás lehetőségének biztosításából. A koncertet öt, egykor Erkel Ferenc személyes használatában volt tárgy, a gyulai múzeum részére történő átadása is kiegészíti.
16:35
FEL