Markáns szlovák ízek és a podsztyenás házak: pünkösd a Csabai Szlovák Tájházban

2024. május 20. 12:09 | Csiffáry Zsuzsanna

A Csabai Szlovák Önkormányzat ételkóstolóval egybekötött könyvbemutatót szervezett a Szlovák Tájházban. A hagyományoknak megfelelően számos stand várta a kilátogatókat és különféle ételeket is meg lehetett kóstolni. A szlovák önkormányzat elnöke kiemelte: a szervezet bemutatkozásán kívül az esemény célja az volt, hogy kulturált kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak a csabaiaknak.

Hétfőn a Csabai Szlovák Tájház udvara megtelt érdeklődőkkel, hiszen a Békéscsabai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat idén sem hagyta program nélkül a kilátogatókat. A rendezvényen elhangzott, hogy Békéscsaba különböző nemzetiségei, például a szlovákság saját kultúrájával formálta a város arculatát. E nemzet gasztronómiai hagyományai ma már országosan ismert brandet képeznek.

 

Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu

 

A gasztronómia nap részeként egy könyvbemutatót is tartottak: a Csabai podsztyenás könyvecskét több évnyi kutatómunka előzte meg – tájékoztatott a nemzetiségi önkormányzat elnöke. Kiszely András hozzátette, hogy az összeállításban közel 300 évet foglalnak össze, amelyben Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum egykori igazgatója is közreműködött. 

 

Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu

 

 – A csabai szlovák podsztyenás házak világából merítettünk és állítottuk össze egy történelmi alapokon nyugvó könyvet. E munkánkban egyszerre mutatjuk be a csodálatos és egyedi építészeti stílust, ötvözve őseink kulturális elemeivel. Láthatóak és olvashatóak benne olyan témák, mint a keresztelő Békéscsabán, de nem zárkózunk el a tabuktól sem, hiszen a halálról, a temetkezési szokásairól is megemlékezünk néhány gondolat erejéig. Ez egy összetett kis könyvecske, a népviselettől egészen a kulturális szokásainkon át, a gasztronómiánkról is szó esik is benne – fogalmazott Kiszely András, aki kiemelte, hogy egy másik könyvvel is készülnek a közönség számára, amelynek apropója a Békéscsabai Evangélikus Nagytemplom megépítésének kétszázadik évfordulója. Ennek bemutatója június végén lesz. 

 

Fotók: Szabó Richárd, Behir.hu

 

Galéria

További programok »

FEL