A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

19:11 | behir.hu

Október 22. és 25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált.

A hagyományoknak megfelelően idén is a csabai kolbász és a hagyományőrző programok kerülnek középpontba, a fesztivál minden napját kísérik hagyományőrző disznóvágás-bemutatók és autentikus disznótoros reggelik, kézműves vásár, és a családok számára is készülnek programokkal.

A négynapos rendezvény nyitónapján adják át a nemzetközi szárazkolbász-verseny díjait, amelyre idén 94 szál kolbászt neveztek be. A szakmai zsűri a már lezajlott bíráláson - vizsgálva a színt, a formát, a metszéslapot, az állományt és az ízt – a békéscsabai Balázs Tamást nevezte meg "kolbászkirálynak".

A rendezvény kiemelt programja a gyúróversenyek sora. Csütörtökön az óvodások és általános iskolások mérik össze tudásukat; pénteken a középiskolások és egyetemisták kolbászkészítő versenyével indul a nap.

A fesztivál csúcspontja a szombati nap, akkor rendezik a nemzetközi kolbászgyúró versenyt, vasárnap pedig cégek képviselői mérkőznek meg. Különböző főzőversenyeket is rendeznek: pénteken kolbászos paprikás krumplit, vasárnap töltött káposztát kell készíteni, és idén először slambucfőző verseny is lesz.

A belépődíjas rendezvény fellépői között szerepel Rúzsa Magdi, a Neoton Família, ByeAlex és a Slepp, a Welhello, Kowalsky meg a Vega, a Parno Graszt, Dánielfy, Dzsúdló, a Magna Cum Laude, valamint a BSW és a Gang.

Forrás: MTI

További programok »

Friss hírek

Háromból három: A Nyíregyházát is legyőzte a BRSE

A Fatum-Nyíregyháza otthonába látogatott a Békéscsaba a TippmixPro Női Extraligában vasárnap délután. Nagy Péter együttese végül magabiztosan 3:0 arányban tudott győzni a szabolcsi rivális vendégeként, ennek köszönhetően továbbra is veretlen a bajnokságban.
19:42
FEL