Kosárlabda: Két Békés megyei rangadó lesz az NB II Keleti csoportjában

2021. február 19. 16:50 | Papp Ádám Sándor

Újra megyei rangadókat rendeznek az NB II Keleti csoportjának 16. játéknapján.

Szombaton 17 órától a Békéscsabai KK fogadja hazai pályán a Mezőberényi KK együttesét. A két csapat legutóbb január 13-án találkozott, amikor a Békéscsaba nyert 117:44-re. A megyeszékhely együttese a tabella második helyén áll, miután múlt héten a Békést győzte le 4 ponttal. A berényiek a tabella alsó házában tanyáznak, miután 11 vereséggel és 1 győzelemmel a 8. pozíciót foglalják el. Jancsika Árpád vezetőedző a behir.hu kérdésére elmondta: felkészülési jelleggel használják a mérkőzést és bízik abban, hogy mindenkinek játéklehetőséget tud majd biztosítani. Szeretné pihentetni kulcsjátékosait és a fiataloknak megadni az esélyt a bizonyításra.

Ugyancsak szombaton rendezik a forduló másik megyei érdeklődésű összecsapását, hiszen 20 órától a Gyulai Color KE és a Békési SZSK U23-as csapata is egymásnak feszül. A hazai együttes jelenleg az osztály sereghajtója, miután 13 meccsükből mindet vereséggel zárták. A békésiek jelenleg a tabella 4. helyéről várják a mérkőzést 8 győzelemmel és 5 vereséggel a hátuk mögött. A két együttes legutóbb tavaly novemberben találkozott egymással. A mérkőzés 156:62-es békési sikert hozott, így Balog Lajos együttese várhatja esélyesként az újabb összecsapást.

A Békéscsabai KK - Mezőberényi KK mérkőzésének összefoglalóját hétfőn 20 óra 20 perckor, Kezdőkör című sportmagazinunkban tekinthetik meg.

További programok »

FEL