A Békéscsabai KK másodjára is legyőzte a Mezőberényi KK együttesét

2022. január 29. 19:36 | Papp Ádám Sándor

A Békéscsabai Kosárlabda Klub 112-74-re győzte le szombat este a Mezőberényi KK csapatát a férfi kosárlabda NB II Keleti Csoportjában.

Szinte teljesen megtelt a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok lelátója a megyei rangadóra érkező szurkolókkal. A két együttes a 2021/22-es kiírás 3. fordulójában már találkoztak egymással, akkor 71:53-as csabai siker született, így a Békéscsaba várta esélyesebben a visszavágót.

A felek idénybeli második összecsapását jobban kezdte a fehér mezes házigazda, amely 29:19-es első negyeddel magához ragadta az előnyt. A második tíz percben is a csabaiak domináltak, így Jancsika Árpád együttese megnyugtató, 60:38-as vezetésnél mehetett a nagyszünetre.

A fordulást követően mindkét együttes jól dobott, így maradt a 22 pontos különbség a harmadik negyed végén. Az utolsó játékrészben közönségszórakoztató játékot produkált a házigazda, amely végül fölényes 112:74-es sikert aratott. 

A csabaiak győzelmükkel továbbra is az NB II Keleti Csoportjának 2. helyén állnak, míg a Mezőberény a tabella 10. helyét foglalja el. 

A Békéscsaba legközelebb február 6-án vasárnap 19 órától a BKG Prima Debrecen otthonában lép pályára, míg a Mezőberény február 5-én szombaton 18 órától a Békéscsaba második számú csapatát fogadja.

Galéria

További programok »

FEL