Felsőházi rangadó – A listavezetőt fogadja a Békéscsabai KK

2021. március 5. 13:08 | Papp Ádám Sándor

A bajnokság eddigi legnehezebb mérkőzése vár a Békéscsabai Kosárlabda Klubra vasárnap.

Jancsika Árpád együttese a férfi kosárlabda NB II Keleti csoportjában az éllovas Nyíregyháza csapatát fogadja hazai pályán. A nyírségiek idei 15 mérkőzésük alatt egy alkalommal kaptak ki február 12-én, a DEAC Campusfesztivál ellen, így magasan az osztály legjobb mérlegével rendelkeznek. A Sunshine-NYIKSE a csoport legtöbb pontot átlagoló együttese és védekezésben is elsők, hiszen mérkőzésenként ők kapják a legkevesebb kosarat is egyben.

A két csapat legutóbb december 18-án találkozott egymással Nyíregyházán. A mérkőzés 22 pontos szabolcsi sikerrel zárult, miután a házigazda 82:60-ra győzött.

A csabai kosárlabdázók a tabella 2. helyét foglalják el és jelenleg kilenc mérkőzéses győzelmi szériában vannak. A csapat vezetőedzője elmondta: kemény összecsapásra számít, de felkészültek ellenfelükből. A játékosok egészségesek és szeretnék zsinórban tizedik győzelmüket ünnepelni hétvégen.

A Békéscsabai KK – Nyíregyháza bajnoki mérkőzés vasárnap 16 óra 30 perctől kezdődik. A találkozó összefoglalóját a hétfői Kezdőkör című sportmagazinunkban, 20 óra 20 perctől tekinthetik meg a 7.Tv-n.

További programok »

Sport

Éremeső Esztergomból: remekeltek a Békés vármegyei kick-boxosok

Az esztergomi Suzuki Aréna adott otthont a Kick-boksz Utánpótlás Magyar Bajnokságnak, amelyre 34 egyesület 270 versenyzője összesen 423 nevezést adott le. Az Esztergomi Kick-box SE által magas színvonalon megrendezett viadalon a tét nemcsak a bajnoki címek megszerzése volt, hanem a válogatottság kivívása is.
2026. június 13. 12:21
FEL