Kosárlabda: a Kiskunfélegyháza ellen is győzni akar a Békéscsabai KK

2021. január 22. 14:19 | Papp Ádám Sándor

A Kiskunfélegyháza együttese ellen folytatja az NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Békéscsabai Kosárlabda Klub. A viharsarki együttes a tabella 4. helyéről várja az összecsapást.

A békéscsabai kosárlabdázók legutóbb a Gyulai Color KE együttese ellen játszottak bajnoki mérkőzést. A csabaiak akkor 116-54-es sikert arattak, amellyel felléptek a tabella 4. helyére. A viharsarki együttes ezúttal a Kiskunfélegyháza együttesét fogadja hazai pályán. A két csapat legutóbb októberben találkozott. A mérkőzés akkor 79-59-es csabai sikerrel végződött.

– Úgy gondolom, hogy kezd összeállni a csapat, meccsről-meccsre jobban érzem magam én személy szerint a pályán, de úgy látom, hogy a csapattársaim is. Fejlődünk és kezdünk összekovácsolódni egyre jobban meccsről-meccsre – fogalmazott a behir.hu kérdésére a Békéscsabai KK játékosa, Kovács József.

A viharsarki együttes vezetőedzője elmondta, hogy a kiskunfélegyháziak fizikális és gyors kosárlabdát játszanak, de felkészültek és esélyesként várják a találkozót.

– Rutinosabb kecskeméti játékosokból áll a Kiskunfélegyháza kerete. Nekünk a célunk, hogy sima győzelmet arassunk, 20-30 ponttal szeretnénk nyerni itthon. Begyakoroltuk a védekezést, a támadást is átvettük, mostmár csak tökéletesíteni kell a dolgon – emelte ki Jancsika Árpád.

A Békéscsabai KK – Kiskunfélegyházi KC bajnoki mérkőzés szombaton 17 órától kezdődik a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban.

További programok »

Sport

Karácsonyi évzáró ünnepi küzdelmek Elek városában

Az Eleki Küzdősport Egyesület tavaly alakult, és már akkor is egy jelentős rendezvénnyel mutatkozott be, amikor megrendezte a Gyakorló Küzdelmi Napot az eleki sportcsarnokban. A tavaly decemberi sikeres esemény ösztönzést adott arra, hogy idén is megrendezzék a küzdelmi napot.
2025. december 23. 17:26
FEL