Koppanhatnak a tárcsák és szállhat a magnézia por – Újra edzésben a súlyemelők

2020. június 6. 07:41 | Hidvégi Dávid

Újraindult az élet a békéscsabai súlyemelőknél. A sportolók megkezdhették a csoportos foglalkozásokat a járványügyi előírások betartása mellett. Bökfi János tehetségei két korosztályra bontva készülnek a versenyekre a Vandháti úti edzőteremben.

A közel kéthónapos kihagyás után újraindulhatott a szakmai munka a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sportegyesületnél. A súlyemelőknek több alapszabályt is be kell tartaniuk, például az edzések előtt és után fertőtleníteniük kell a rudakat, illetve belépéskor a kezüket a kihelyezett fertőtlenítőszerekkel. Egy eszközön legfeljebb ketten edzhetnek egyidőben, betartva a szövetség előírásait. A sportolók az enyhítő intézkedésekig otthon tréningezhettek, de legfeljebb csak az állóképességüket fejleszthették az eszközök hiányában.

Garamvölgyi Agamemnon elmondta, hogy próbálják behozni a lemaradást, elsősorban technikáznak és fejlesztik a gyakorlatok kivitelezését. Garamvölgyi Kasszandra már 4 éve súlyemelő, hosszútávú céljai között szerepel az olimpiai kvalifikáció. Kiemelte: nagyon örült annak, hogy visszatérhetett az edzőterembe, mert hiányzotak a barátai.

 

 

Az egyesület edzője elmondta, hogy három hete tréningezhetnek olyan szinten, mint a koronavírus-járvány kirobbanása előtt. Két csoportban dolgoznak, a kisebbek délután három órától, míg a nagyobbak öt órától végezhetik a gyakorlatokat. Bökfi János hangsúlyozta: a kihagyás elsősorban a gyakorlatok technikai kivitelezésében hagyott nyomot.

– A versenygyakorlatokat próbáljuk gyakorolni, visszatérni olyan szintre a mozgáskoordinációban, amilyenben voltak a gyerekek. Már június 27-én lesz a Tini Országos Bajnokság, ahol a legkisebbek indulnak. Természetesen még mindig zárt ajtók mögött, a nézők kizárásával, csak a versenyzők, az edzőik és a bírók lehetnek jelen – fogalmazott.

Az áprilisban elmaradt felnőtt Európa-bajnokságot októberben pótolják majd Moszkvában. A kontinensviadalon Bökfi János legismertebb tehetsége, Mitykó Veronika is elindul majd.

 

Galéria

További programok »

Sport

Szoros meccsen szenvedett vereséget Kazincbarcikán a Békéscsaba

A Kazincbarcika otthonában folytatta a 2024/2025-ös szezont a labdarúgó NB II-ben a Békéscsaba 1912 Előre vasárnap. A mérkőzésen inkább a hazai csapat akarata érvényesült, a vendégek csak szépíteni tudtak, egyenlíteni már nem. A Békéscsaba ezzel a vereséggel visszacsúszott a tabella 14. helyére.
2024. október 6. 21:00
FEL