Keratív újrahasznosítás: kiállítás nyílt a Lencsési Közösségi Házban

Kiállítást nyílt Nagy Zita papírfonásaiból a Lencsési Közösségi Házban.  Az amatőr alkotó munkáit különböző anyagú és színű szórólapokból készíti, ezért a kiállítás a Kreatív újrahasznosítás címet kapta. A megnyitón két dalt is meghallgathattak a látogatók Hevesi Imre előadásában.

 

 

A tárlatot Ferenczi Attila Békéscsaba tanácsnoka nyitotta meg, aki bemutatta az alkotót. Nagy Zita Csíkszeredán született. Koraszülött volt, így egyik szemére gyengén lát. Később halláskárosodást is szenvedett, de mindez nem törte meg.

– A munkáimba belevittem saját magamat is. Az én alkotásaim erőteljesek, elég vadul színezek. Engem nem zavar az, hogy ha a papír megreped, nem akarok tökéleteset alkotni, hanem inkább valami lendületeset. Életet akarok alkotni, nem mű-tökélyt: olyat, ami él, amin látszik, hogy  szeretettel készítettem. Mindig ezt a szeretetet, ezt az életerőt akarom közvetíteni – árulta el Nagy Zita.

 

 

Az alkotó májusban kezdett papírfonással foglalkozni, amit autodidakta módon sajátított el különböző videók segítségével. Mint mondta: a nyáron nagyon sok tárgy készült el, ezért azokat meg szerette volna mutatni az embereknek. Felkereste Takács Pétert, a Lencsési Közösségi Ház igazgatóját.

– Úgy ítéltem meg, hogy a kiállítás témája mindenképpen olyan, ami támogatandó és felkarolandó. Éppen ezért decemberben is nyitva fogjuk tartani a kiállítást, egészen addig, amíg el nem jönnek az ünnepek és a közösségi házat be nem zárjuk, hogy minél többen tudják megnézni ezeket az alkotásokat illetve használati tárgyakat – fogalmazott az intézmény vezetője.

 

Megosztás:

Címke: , , , , ,