– 450 évvel ezelőtt, a világon először a történelmi Magyarország keleti tartományában, Erdélyben foglalták országos határozatba a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló nagy jelentőségű törvényt – minderről Mészáros Kálmán egyháztörténész, a Baptista Teológiai Akadémia rektora ír közösségi oldalán. Hozzáteszi, 1568-ban a Tordán tanácskozó erdélyi magyar rendek országgyűlést tartottak, melynek legfőbb témája a vallás szabad gyakorlása volt.
Négy és fél évszázaddal ezelőtt ezen a napon Tordán mondták ki először, hogy:
„A prédikátorok minden helyen az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse, az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől, az előbbi constitutio szerint és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal, vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van.”
Mint ismerteti, van, aki a Német-római Birodalomban zajlott vallásháborút lezáró, 1555-ben kötött augsburgi vallásbékét tekinti a vallásszabadság első dokumentumának. Ez téves, mivel a birodalmi békeszerződés kimondta ugyan a lutheránus/evangélikus vallásnak a katolikussal való egyenjogúságát, de nem engedte meg a szabad vallásválasztást és gyakorlást. „Akié a föld, azé a vallás” elvére épült, a birodalom tagállamainak vezetői dönthették el, hogy a két felekezet közül melyiket választják, az alattvalók pedig engedelmességgel tartoztak.
Miután 1526-os mohácsi csatavesztést követően a törökök megszállták Magyarország középső területeit, az ország három részre szakadt. Ennek volt következménye, hogy a történelmi Magyarország keleti tartománya, Erdély önálló fejedelemséggé vált. A reformáció hatására Erdélyben 1557-ben bevett vallássá nyilvánították a lutheránus/evangélikust. Miután Kálvin János tanai mind a lakosság, mind a fejedelem körében felülkerekedtek, a tordai országgyűlés 1564-ben bevett vallássá nyilvánította a kálvinista/reformátust is.
Ekkor a települések maguk dönthettek arról, a három közül melyik vallást gyakorolják, de a határozat az egész településre érvényes maradt.
Erdély első törvényes fejedelmét, János Zsigmondot meggyőzték a protestáns tanok. Ennek köszönhetően 1568 januárjában Erdély területén összehívatta az országgyűlést, mely hét napon át ülésezett a tordai római katolikus templomban. A rendi országgyűlés végül kimondta:
„...midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki (...) az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől (...) és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyőgessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka.”
(Ettől kezdve a protestánssá vált egyházközségekben beszüntették a latin nyelvű miséket és magyar nyelvű istentiszteleti rendet vezettek be. Fontos azt is tudni, hogy ebben az időszakban Erdély területén magyarul beszélt a lakosság nagyobb része. Ennek köszönhető a magyar nyelvű vallásos irodalom felvirágzása Erdélyben ettől az időszaktól kezdődően).
Mészáros Kálmán írása azt is ismerteti, hogy a nap nem csak a Kárpát-medencében meggyökerező protestáns egyházak működésének törvényes elismerésének az időpontja, hanem az erdélyi anabaptista tanítás térnyerésének is a kezdő dátuma.
Amint az Erdély reformátorának életrajzából kitűnik, Dávid Ferenc élete utolsó évtizedében anabaptista meggyőződésre jutott. Az 1568-as tordai országgyűlésre szerkesztett, 36 pontból álló tételjegyzékében a hitvalló felnőttkeresztség helyreállítását is célul tűzte ki a reformált egyházban. Magyar nyelvre fordította, majd 1570-ben Kolozsváron – Heltai Gáspár segítségével – nyomtatásban is kiadta a „Könyvetske az Igaz kerestyéni keresztségről” című, németalföldi anabaptisták által írt, 150 oldalas hitvédelmi iratot, amit Erdély szerte terjesztett.
Többszöri próbálkozás után 1578-ban ismét Tordán tárta az országgyűlés elé a hitvalló felnőttkeresztség helyreállításának szükségességét az egyházban. (Ezt nyilvánvalóan Jézus parancsa szerint az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében kellett volna gyakorolni). Ezen ismételt radikális újítási szándék miatt fordultak ellene unitárius hívei, élükön korábbi harcostársa, Blandrata György, aki be is vádolta őt az akkor már katolikus vallású Báthory Kristóf fejedelem előtt.
Ennek következményeként Dávid Ferencet Gyulafehérváron letartóztatták és életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtották. Így került Dévára, ahol a várbörtönben éheztették és kínozták, majd 1579. november 15-én megölték. Az anabaptisták törvényes elismerésére várni kellett. Ez a lépés 1622. májusában történt meg a Kolozsváron tartott országgyűlésen, ahol Bethlen Gábor erdélyi fejedelem „Teljes vallásszabadságot és adómentességet adott nekik.” Ezt a rendelkezést a fejedelem 1625 augusztusában újabb oklevéllel erősítette meg.
