Marti Miklós Nándor: Minden vasárnap húsvétra, Jézus feltámadására emlékezünk

2022. április 18. 12:16 | Erdei-Kovács Zsolt

A húsvét a keresztény világ egyik, ha nem a legnagyobb ünnepe, amikor Jézus Krisztus halálát és feltámadását ünnepeljük. A történelmi egyházak közül a baptista, az evangélikus, a katolikus és a református felekezet egy-egy képviselőjét kértük fel, hogy tolmácsolja az ünnep legfontosabb üzenetét.

A húsvét a legelső keresztény ünnep, amelyet az egyház ünnepelt, sőt, azt is mondhatjuk, hogy minden vasárnap húsvétra, Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk – ismertette Marti Miklós Nándor. A református lelkész hozzátette, kétezer év alatt ez semmit sem változott, most is annak örvendezünk, hogy Isten fia, Jézus Krisztus feltámadott a halálból, igazából legyőzte a halált.

Nagypéntek arra emlékeztet bennünket, hogy mennyire szeret minket Isten, milyen nagy áldozatot hozott értünk, ahogyan a János szerinti evangélium 3. fejezet 16. versében olvashatjuk:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A húsvét egyik legfontosabb üzenete, hogy az ember életében nem a halálé az utolsó szó. Ez az ünnep azt hirdeti, hogy van tovább és amikor az ember gyászt hordoz, amikor az ember látja a gonoszság térnyerését és tombolását, akkor a feltámadás egy másfajta szemléletet, alapállást ad. Tudhatjuk, hogy Istennél van folytatás és az, hogy milyen lesz ez a folytatás, az Jézus Krisztussal való kapcsolatunkon, a Teremtő kegyelmén múlik – tette hozzá.

Az ünnepkör virágvasárnappal kezdődött el, a nagyhéten hétfőtől csütörtökig minden este összegyűltek a református hívek és bűnbánati istentiszteleteken vettek részt, igehirdetéseket hallgattak. A Békés megyében szolgáló református lelkipásztorokat hívták meg ezen alkalmakra igehirdetést tartani. Nagypénteken a Deák utcai templom drapériái feketére váltottak.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL