A #nemluxustaska egy éves szinten megrendezett kampány, melyet három budapesti hölgy kezdeményezett és amelynek keretében arra buzdítják a segíteni vágyókat, hogy a már nem használt, de jó állapotban lévő női táskájukat töltsék tele a rászoruló nők által nélkülözött higiéniás termékekkel. A gyűjtések a Máltai Szeretetszolgálat segítségével zajlanak.
Békéscsabán a Liget Ifjúsági Tér vállalta magára a helyi gyűjtőpont szerepét és Boldog Kata koordinálása mellett működik, aki elmondta, hogyan adományozhatunk, ha segíteni szeretnénk.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
– Ki kell választanunk egy általunk már nem használt, de még jól funkcionáló, szép állapotú táskát, de nem kell, hogy vadonatúj legyen. Ebbe a legalapvetőbb higiéniai eszközöket lehet belepakolni, mint például tusfürdő, sampon, balzsam vagy szárnyas betét. Végül, ami szerintem nagyon fontos, az egy kedves üzenet az adományozótól, mert nagyon nagy lelki támaszt nyújthat ez a hétköznapokban a rászorulóknál – fejtette ki a LIT munkatársa.
A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium tanulói is örömmel vették ki részüket az adományozásból. Az iskola diákönkormányzatának elnöke elmondta: fontosnak tartották, hogy minél többen értesüljenek a gyűjtésről, ezért igyekeztek minden lehetőséget megragadni a gyűjtés meghirdetésére.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
– Az önkormányzatunk nagyon hasznosnak és fontosnak tartotta, hogy gyűjtsünk a női rászorulóknak, elsősorban nőként is fontosnak tartottuk, hiszen ez egy lehetőség arra, hogy segítsük a rászorulókat – nyilatkozta Virág Franciska diákönkormányzati elnök.
– Szerintem nagyon fontos, hogy tudjunk másoknak segíteni, mert ha nem mi segítünk nekik, akkor ki? Nagyon sok segítséget jelenthet, ha csak egy táskányi dolgot elfogadnak tőlünk – emelte ki Für Amira Rita diákönkormányzati tag.
A gyűjtés március 15-ig zajlik, addig várják a segíteni vágyó nők és családok adományait a LIT épületében.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu