Élhetőbbé válik a 198 milliós infrastruktúra fejlesztésnek köszönhetően Gerendás

2025. március 13. 16:40 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Közel 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Gerendás egy komplex fejlesztésre. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Plusz programból zöldterületek rekonstrukcióját, illetve játszótér és belterületi utak fejlesztését hajtják végre a következő hónapokban.

Szerdán tartották az európai uniós forrásból finanszírozott gerendási fejlesztés nyitórendezvényét. Az eseményen elhangzott, hogy az országban rendhagyó módon a község önkormányzata és a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerként pályázott a vissza nem térítendő támogatásra.

 

Fotó: behir.hu / Fazekas Helga

 

– Békéscsaba azon három település egyike az országban, amely várostérségi tervezést és projekt megvalósítást hajt végre. Ez azt jelenti, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város és a város térségéhez tartozó további nyolc település együtt fogja megvalósítani a projekteknek az előkészítését, és ezeket a fejlesztési elképzeléseket – tájékoztatott Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

Gerendás esetében az összetett programnak köszönhetően mintegy másfél kilométernyi belterületi út újul meg, a kopóréteg cseréjével közel 135 millió forintból.

 

Fotó: behir.hu / Fazekas Helga

 

Továbbá egy húsz férőhelyes, szilárd burkolatú parkolót alakítanak ki a település temetője mellett, és megújul a Táncsics Mihály utcában egy buszmegálló is.

– Azt, hogy a gerendásiak mennyire várják a beruházás eredményét, jól mutatja, hogy mennyi helyi lakos vett részt a projektnyitó rendezvényen. Biztos vagyok abban, hogy minden gerendási talál ebben a fejlesztési forrásban olyat, amit egy picit a magáénak érezhet és úgy érezheti, attól függetlenül, hogy kis településen élünk, megérdemeljük azokat a lehetőségeket, infrastruktúrát, amit egy nagyvárosban élő lakos is élvezhet – emelte ki Kurilla-Simon Annamária, Gerendás polgármestere.

A beruházás másik jelentős eleme az Apponyi György utcai játszótér és szabadtéri sportpálya teljes rekonstrukciója. Ennek köszönhetően minden elemében megújul a pálya, a játszótér gumiburkolata és a futófolyósó is. Továbbá egy új játszóvárat is telepítenek és számos utcabútort helyeznek ki.

 

Fotó: behir.hu / Fazekas Helga

 

A játszótér közel 9 ezer négyzetméteres területén teljes zöldfelületrekonstrukciót hajtanak végre, melynek részeként 46 facsemetét ültetnek el és 40 négyzetméteren alakítanak ki növényágyást, valamint a füves területeket is helyreállítják.

– Nemcsak a nagyvárosokbanés a betonkuloszusok környezetében kell a környezetünkre odafigyelni, és lehetőség szerint minél több fát telepíteni, hanem a községekben is. Ha ezek a fejlesztések megvalósulnak kevesebb mint egy esztendő alatt, akkor egy komfortosabb, jobb életminőséget nyújtó település lesz Gerendás – hangsúlyozta Herczeg Tamás országgyűlési képvielő.

A 198 millió forintos beruházásnak 2026 végéig kell elkészülnie, de a konzorciumi partnerek elképzelése szerint ennél hamarabb is befejeződhetnek a munkálatok, a gerendásiak akár már jövő év tavaszától használhatják a fejlesztéseket.

További programok »

Friss hírek

Lázár János: Ki kell aknáznunk Békés vármegye növekedési potenciálját

Gazdasági évnyitót tartott a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a gyulai Almásy-kastélyban. Az eseményen Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Cseke Attila Románia fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztere pódiumbeszélgetésen értékelték az országok saját, és az egymással folytatott gazdasági, beruházási tevékenységét.
17:38