– Mióta alkot?
– Gyerekkorom óta mindig is azt éreztem, különc vagyok a társaim között, van valami más látásmódom, érzékenységem a külvilágra. Viszont akkoriban nem nagyon volt lehetőség kibontakozni semmilyen kreatív tevékenységben, már csak az eszközök, anyagok hiánya miatt sem. Ettől függetlenül, nagyon szerettem alkotni, valamit saját ötleteimből létrehozni, amit az iskolai kereteken belül el lehetett készíteni, vagy otthon, az udvaron talált dolgokból összevarázsolhattam. Kis szeleburdi, vigyorgós, naiv kislány voltam, nagyon szeretettem emberek között lenni. Nem tudtam, és a környezetem sem tudta elképzelni, hogy vajon mi lesz majd nagykoromban belőlem.
– Volt-e lehetősége a képzőművészeten kívül más művészeti ágban kipróbálnia magát?
– 7 éves koromtól zongorázni tanultam, egészen szakközépiskolás koromig zongoráztam. Az általános iskolában meghallgatás volt, kiválasztották azokat a gyerekeket, akiknek jó a hallásuk. Már kicsiként imádtam énekelni, nagyon szerettem a zenét, a táncot. Lehetőségem adódott zeneiskolába járni, szerencsémre mehettem is. Édesapámnak nagyon jó füle volt a zenéhez, éjjel-nappal rádiót hallgatott és fütyörészett.
– Szóba került a zenei pálya?
– A vidéki életet számomra az iskolai éveimben a zongorázás színesítette meg. Imádtam járni, és még talán volt is hozzá egy kis tehetségem. Mai napig nagy tisztelettel vagyok hangszeres tanárnőm felé, szoktunk néha beszélni, követjük egymás életét. Szóba került a zenei pálya, de lehet, hogy akkor nem voltam elég felkészült erre, vagy csak nem voltam elég elszánt és szorgalmas, szóval az élet úgy hozta, hogy mást választottam.
– Honnan ered ez az alkotói véna?
– Úgy 13-14 éves koromra emlékszem, akkor már elég sokat rajzoltam és festettem, s nem csak szórakozásból, hanem tanulási szándékkal. Anyukám is nagyon szeretett festeni lánykorában. Egy festménye, ami nagyon aprólékos és különleges, számomra nagy kincs, ott díszeleg nála az ebédlőben, a falon. Azt tudom, hogy fodrász szeretett volna lenni, voltak álmai. Nagy családban nőtt fel, valószínűleg az élet másfelé sodorta. Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna ecsettel a kezében alkotni. Az elmúlt néhány évben kértem, próbálja meg újra, de sajnos nem tudtam rávenni.
– Ez miként határozta meg az ön továbbtanulását?
– Amikor szóba került a továbbtanulás, kértem édesanyámat, hogy mehessek Szegedre képzőművészeti szakközépiskolába. Elég későn eszméltem, mivel korábban a zenei továbbtanulásomra koncentráltam, amit végül elengedtem az utolsó hajrában. Nem jártam művészeti előkészítőre a megelőző egy évben, s talán esélyem sem maradt volna a bejutásra, letettem róla. Végül a Kner Imre Cipőipari Szakközépiskolában kötöttem ki, ott érettségiztem cipőtervező-készítő szakon. A szakmai tanáraim nagyon javasolták, hogy menjek tovább Miskolcra a Könnyűipari Műszaki Főiskola textil szakára. Láttak bennem valamit. Imádtam a cipőtervezés és a cipő elkészítésének minden fázisát. Elvégre ez is igazi alkotói tevékenység. De nem jelentkeztem, nem voltam elég bátor belevágni. Itthon maradtam és más területeken képeztem magam tovább. Mindig nagyon jó voltam a reáltantárgyakból, főleg a matematikát szerettem. A munkaügyi központon keresztül titkárnői képesítést szereztem, dolgoztam is ebben a szakmában, majd váltottam a pénzügyi világba. Mai napig gazdasági ügyintézőként dolgozom, jelenleg a Békés Megyei Könyvtár gazdasági ügyeit intézem a Békéscsabai Kulturális Ellátó Központ alkalmazottjaként.
– Azért elég széles pályán mozog, ami a munkát illeti, pénzügyi ügyintézőként, titkárnőként háttérbe szorulhatott az alkotás. Volt olyan pont, amikor a művészeté volt az egyik legfontosabb szerep?
– 2012-ben otthagytam a biztosítót, ahol előtte sok évig dolgoztam. Akkor kezdtem el újból igazán az alkotással és magammal foglalkozni. Végre úgy szerettem volna elfoglalni magam, hogy közben kibontakoztathassam, ami bennem van. Kikötöttem néhány hónapra a város egyik kreatív hobbi boltjában. Nagyon érdekelt az üzlet minden szolgáltatása. Én lettem az arcfestő a csapatban, de a társasjátékozás, kreatív foglalkozások sem fogtak ki rajtam. Azóta is dolgozom néha velük, a tevékenységem kibővült a kirakatrendezéssel és dekorálással, krétafilces feliratok készítésével.
– Hogyan jött szóba a könyvtár?
– Korábbi közös munkáink alapján jelentkeztem és helyezkedtem el a könyvtárban. Sok kreatív feladatot vállaltam és láttam el, a fő munkám mellett, majd pár év után lehetőségem adódott egy pályázat keretében ingyenes alkotó szakkört megvalósítani. Ez egyéves tartamú, havi egy alkalmas alkotókör volt, amelyen felnőttek vettek részt. Alkalmanként úgy 10 fő jelent meg itt, minden alkalommal más témában és más technikával dolgoztunk. Ekkor határoztam el, hogy ez az én utam, úgy akarom élni a mindennapjaimat, hogy amit megtapasztalok, azt tovább szeretném adni gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Beiratkoztam egy OKJ-s dekoratőr képzésre, hogy legyen szakmai végzettségem és tudjak hivatalosan is kreatív-alkotó foglalkozásokat tartani. Mellékállásban egyéni vállalkozó lettem, férjemmel közösen árufuvarozói főtevékenységet végzünk, ehhez illesztettem a dekoratőri tevékenységemet.
– Akkor az élményfestés ennek mentén bontakozott ki?
– Igen, mindig ez volt a célom, hogy szerettem volna olyan eseményeket tartani, ahol az egyéni igényeknek megfelelően tudok átadni ismereteket gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A vizsgáim után, tavaly júniusban kibéreltem egy üzlethelyiséget, ahol októbertől élményfestő foglalkozásokat tartok. A napi munkám mellett régóta vállaltam már mindenféle kreatív tevékenységet kisebb-nagyobb rendezvényeken a megyeszékhelyen, kisebb városokban és Budapesten is. Készítettem már esküvői- és szülinapi dekorációkat, egyedi ajándékokat, de legfőképp a festéssel, rajzolással kapcsolatos tevékenységeket kedvelem és alkalmazom.
– Mennyire mutatnak aktivitást az élményfestés iránt a résztvevők?
– Szinte minden héten vannak vendégeim a műhelyemben, a legfiatalabb eddig 5 éves, a legidősebb nyugdíjas korú volt. Nem tolonganak, de nem is ez a cél. Szeretem családiasan, mindenkire konkrétan odafigyelve végezni a munkámat. Kiírt eseményeim is vannak, de leginkább egyéni megkeresések alapján, egyedi igényeknek megfelelően állítok össze programokat. Nem akarom én megmondani másoknak, mit alkothatnak, szeretem csak a témát feldobni és abból kiindulva az egyéni igényekhez alkalmazkodni. Így tud mindenki igazán boldogan alkotni nálam. Igyekszem a napi 8 órás munkám mellett minden szabadidőmet a műhelyemben tölteni.
– Ennyi program mellett mire jut még energia és idő?
– Augusztusban lesz egy nyári táborom, amelyre 8 éves kortól várom a gyerekeket. Nincs felső korhatár, bárki jöhet alkotni. Érdemes elolvasni a tábori kiírást a közösségi oldalamon. Az alkotásé lesz a főszerep, minden délelőtt valamilyen technikával alkotunk, délután pedig a könyvtár lehetőségeit használjuk ki. Napi háromszor biztosítunk étkezést.
– Úgy látom bátran vág bele új és színes dolgokba. Mit gondol az alkotás mit adhat másoknak, illetve önnek?
– Az alkotásban minden érdekel, folyamatosan szeretem képezni magam és újdonságokat keresve igyekszem megismerni minél több technikát, anyagot, eszközt. Ezt a tudást pedig a műhelyemben továbbadom a vendégeimnek. Fontos nekem, hogy úgy adjak, ahogy én is kapni szeretnék. Mit szeretnék kapni? Egyéni odafigyelést, fejlesztést, alázatot és szorgalmat egymás és tevékenységeink iránt. Az alkotás kis része, alapja a tehetség, de elég nagy része a technika elsajátítása, ami tanulással, szorgalommal fejleszthető. Mindenki képes az alkotásra, de nem mindenki képes tehetséggel születni. A szemléletmódunk fejlesztése, a világra való rácsodálkozás, a formák, színek megfigyelése alapvető feladat kellene legyen mindenkinek. A hétköznapjainkban elmegyünk ezek mellett, nem erre koncentrálunk.
– Ehhez arra is szükség van, hogy szeresse az embereket.
– Nagyon szeretem az embereket megismerni, kiismerni és támogatni őket abban, amiben csak tudom. Ha valaki eljön hozzám a műhelyembe, nemcsak festegetünk egy kicsit, hanem egymást is próbáljuk megismerni, hogy minél közelebb álljon a kész mű a készítőjéhez. Vannak visszajáró alkotóim, akik a folyamatos fejlődésre vágyva, többféle technikát kipróbálva dolgoznak velem. Számomra ez nagyon fontos, de ha valaki csak egy egyszeri élményre vágyik, az is biztosan elégedettséggel távozik majd tőlem.
