Időközi választás: Zavartalanul zajlik a szavazás

2018. július 22. 12:50 | Szendi Rita

Javában zajlik az időközi választás Békéscsabán, a 8. számú egyéni választókerületben. Az egyik jelölt már a délelőtt folyamán leadta voksát, illetve mindkét induló elkísérte családtagjaikat szavazni. Ebben a kerületben több mint 4100 választó jogosult leadni szavazatát.

Az időközi önkormányzati választásra azért van szükség, mert a körzet 2014-ben megválasztott önkormányzati képviselője, Herczeg Tamás az Országgyűlésben folytatja tovább munkáját, ezért le kellett mondania korábbi posztjáról.

A választókerületben két jelölt indult: Paláncz György a Fidesz-KDNP támogatásával, Körömi János pedig függetlenként, az ellenzék támogatásával. Mindketten bizakodóan beszéltek a várható eredményről.

Míg Körömi János (független) a feleségével érkezett a 41. számú szavazókörbe, hogy leadják voksukat, addig Paláncz György (Fidesz-KDNP)  a nagymamáját kísérte el a 36. számú szavazókörben.

A reggel 6 órakor kezdődő voksoláson eddig információink szerint nem történt rendkívüli eset. A körzetben élők összesen 5 helyen adhatják le szavazatukat egészen 19 óráig.

További programok »

FEL