Herczeg Tamás, Szarvas Péter és dr. Becsei László a malomtűzről

2019. május 22. 15:04 | behir.hu

Kedden délután és este kiégett Békéscsabán az István malom. A tűzoltók este kilenc óra felé fejezték be az oltást, de még most is utómunkálatok folynak. Szerdán a szakértők és a közélet szereplői a történteket elemezik, és arról is beszélnek, hogyan tovább. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő és Szarvas Péter polgármester sajtótájékoztatón, dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója pedig megkeresésünkre nyilatkozott erről.  

 

 

 

Herczeg Tamás: Egy folyószámla nyitásán gondolkodunk, de Gulyás Gergely miniszter úrral és Banai Péter államtitkár úrral is beszéltem

 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a kiégett malommal szemben tartott tájékoztatót szerdán. Mint mondta, Békéscsaba egy ikonikus épülete, a helyi örökségvédelem alatt álló István malom égett le, amelynek további sorsát illetően máris történtek lépések.

– Takács Árpád kormánymegbízott úr egy szakértői csoport összehívását kezdeményezte, a kormányhivatal és a város szakértőinek – műemlékvédelmi szakemberek, statikusok, építészek – bevonásával. Az ő dolguk az lesz, hogy minden szempontból felmérjék az épület jelenlegi állapotát. Ma reggel beszéltem Gulyás Gergely miniszter úrral, aki nem vetette el azt a gondolatot, hogy a kormányzat támogassa az épület valamilyen módon történő helyreállítását. Ez ügyben Banai Péter államtitkárral is folytattunk ma tárgyalásokat. A tulajdonosok kérésére pedig egyeztetést hívtunk össze arról, hogy állunk, és mi lehet a jövő. Az épület szép, közösségi célú hasznosítását terveztük korábban a tulajdonosokkal, de a tűz most ezt megállította – fogalmazott Herczeg Tamás.

Az országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, az összes tűzoltónak, aki szolgálatban volt vagy szabadságát megszakítva jött és segített. Köszönetet mondott Kiss András tűzoltó ezredesnek, aki személyesen irányította az oltás folyamatát.

Beszélt arról is, hogy sok kérdés vetődik fel a malom további sorsát illetően, és sokan már most támogatást ajánlottak fel.

– Hajnalban hívott például dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere ez ügyben, de magánszemélyek is tettek már anyagi felajánlásokat. Folynak a vizsgálatok, még nem tudjuk, mi lesz az épület sorsa, nem tudjuk, milyen közösségi összefogásra lehet szükség. Arra gondoltunk, hogy egy folyószámlát nyitunk, amelyre adományozni lehet, én magam kétszázezer forintot szeretnék felajánlani az adózott jövedelmemből – tette hozzá Herczeg Tamás.

 

Fotó: behir.hu

 

Szarvas Péter: Hatósági vizsgálat állapítja majd meg, hogy milyenek a malom falai

 

Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy éppen a Dunántúlról tartott hazafelé, amikor kollégái értesítették arról, hogy ég az István malom. Ezután folyamatosan kapta a tájékoztatást, konzultált a tűzoltó parancsnokkal és a rendőrséggel, este tizenegykor pedig hazaérve őt is megrendítette a döbbenetes látvány.

A polgármester felidézte a malom történetét, mint mondta, az hozzátartozik a város történelméhez. Megjegyezte azt is, hogy az István malom tornya olyan kiemelkedő magasságú épület, hogy szinte minden, a várost bemutató képen vagy festményen megtalálható.

– A malom leégése anyagi és erkölcsi veszteség is a városnak. A katasztrófavédelem és a rendőrség a tűz kitörése után azonnal biztosította a helyszínt, és volt olyan időszak, hogy egyszerre százan is dolgoztak a lángok megfékezésén. A csabai parancsnokság tűzoltói mellett a megye több parancsnokságáról érkeztek segíteni technikai eszközökkel és személyzettel – mondta a polgármester, köszönetet mondva mindazoknak, akik segítettek.

Szarvas Péter beszélt arról, hogy a főépület belső gerendázata szinte teljesen megsemmisült. Az épületbe még nem lehet bemenni, részben a hőhatás, részben a gerendák csonkjai miatt, de egyelőre úgy tudni, személyi sérülés nem történt. Teljes bizonyossággal ez csak akkor állítható, ha a szakemberek át tudják vizsgálni a területet.

A polgármester megjegyezte, hogy a tűz okáról még nincs információ, a szakemberek tűzvizsgálati hatósági eljárást folytatnak le ennek kiderítésére. Szintén hatósági vizsgálat lesz arról, hogy a megmaradt épület falai milyenek, addig csak találgatni lehet. Hozzátette, hogy az ingatlan magántulajdonban van, a céget képviselő személyek együttműködőek. Elmondta továbbá, hogy a Gőzmalom teret egyelőre el kell zárni a jármű- és a gyalogosforgalom elől, és a magtár melletti parkolókat is lezárják.

 

 

Fotó: behir.hu

 

Dr. Becsei László: A tűz nem veszélyeztette a kórházi betegellátást

 

Amikor égett a malom, felreppentek a hírek, hogy a kórházat is veszélyezteti a tűz. Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatóját arra kértük, mondja el, mi történt valójában a kórházban.

– Bár nagyon rémisztő látványt nyújtottak a lángok, és a malom a Dr. Réthy Pál kórháztól csak száz méter távolságra helyezkedik el, a tűz nem veszélyeztette a betegellátást. Annyi történt, hogy az ablakokat a füst miatt bezártuk, valamint hogy a szállingózó, parázsló fadarabok miatt két helyen kisebb tűz keletkezett, amit azonnal eloltottak a tűzoltók és a kórház műszaki ügyeletesei. A kórházban az ügyeletvezető főorvos, a sürgősségi osztály és az intenzív osztály készenlétben állt, hogy amennyiben sérült vagy füstmérgezést szenvedett embert kell ellátni, őket tudják fogadni. A tűz eloltásáig ilyen esemény azonban szerencsére nem történt – fogalmazott dr. Becsei László, hozzátéve, hogy megítélése szerint a katasztrófavédelem mindvégig a helyzet magaslatán állt, elismerés és köszönet illeti őket a megfeszített munkájukért.

A főorvos tájékoztatott arról is, hogy a katasztrófavédelem a kórház területén folyamatosan mérte a szén-monoxid szintet, a műveletirányítás vezetője pedig tájékoztatta őket az aktuális helyzetről, a betegek, az orvosok és a személyzet mindvégig biztonságban volt.

 

További programok »

FEL