Kenyérszentelés, szoboravatás és tűzijáték Békéscsabán

2018. augusztus 21. 07:45 | Papp Ádám Sándor

Államalapító királyunk, Szent István ünnepére számos programmal készültek augusztus 20-án Békés megyében. Békéscsabán délelőtt az ünnepélyes zászlófelvonást követően Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő avatta fel Máté István szobrászművész Szent István szobrát.

 

 

Térzenével indult az augusztus 20-ai program Békéscsabán a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar jóvoltából

Ezt követően a Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezrede tiszteletadás kíséretében ünnepélyesen felvonta a magyar zászlót a főtéren.

 

Fotó: Tóth Áron

 

Augusztus 20-a a magyar történelem egyik legrégibb ünnepnapja, amely Szent István király és a keresztény magyar állam megalapításának ünnepe is - hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője. Herczeg Tamás kiemelte: több mint ezer éve államalapító királyunk biztos alapokra fektette az ország jövőjét.

- Szent királyunk ugyanis ezzel a tettével erősítette meg azt, hogy ennek az országnak Európában, a civil nemzetek között és a keresztény kultúrában van helye, s erre ma is emlékeznünk kell. Első királyunk élete egyike történelmünk nagy időszakainak: megszilárdította a központi hatalmat és vele az ország védelmét - fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Idén augusztus 20-án a megyeszékhelyen történelmi eseménynek is szemtanúi lehettek az érdeklődők, hiszen Békéscsaba újratelepítésének háromszázadik, várossá nyilvánításának századik évfordulóján a város főterén felavatták az eddig hiányzó Szent István szobrot.

 

Fotó: Kovács Dénes

 

Az augusztus 20-ai ünnep kihagyhatatlan része volt az új kenyér áldása. A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret Szigeti Antal katolikus plébános, Péterné Benedek Ágnes evangélikus lelkész, valamint Marti Miklós Nándor református lelkész szentelte meg. A szentelést és áldást követően az új kenyeret Békéscsaba polgármestere szegte meg.

 

Fotó: Tóth Áron

 

Napközben folyamatosan programokkal várták az érdeklődőket a Szent István térre. Az ünnepség leglátványosabb eleme pedig idén is az esti tűzijáték volt, ami Szarvas Péter polgármester ünnepi beszéde után kezdődött.

A szakemberek idén új helyszínről lőtték fel a rakétákat. A tűzijátékot a  7.Tv-n, illetve a behir.hu közösségi oldalán élőben követhették nyomon azok is, akik nem tudtak elmenni a Szent István térre.

 

Az esti tűzijáték pillanatai (fotó: Varga Diána)

 

További programok »

Kultúra

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
19:42
FEL