Hégely Sándor: Csütörtökön startol a Csabai Kolbászfesztivál

2024. október 22. 14:14 | Mikóczy Erika

Csütörtökön indul az ország legnagyobb kolbászünnepe, a Csabai Kolbászfesztivál. Hégely Sándor fesztiváligazgatót a részletekről kérdezte a 7.Tv műsorában Kugyelka-Zámbori Eszter.

 

– Csütörtökön indul és vasárnap ér véget a Csabai Kolbászfesztivál. Mire számíthatunk idén?  

– Erre már kidolgoztam magamnak egy frappáns választ az elmúlt majdnem 20 évben. Mindig felmerül, hogy milyen újdonság lesz a Csabai Kolbászfesztiválon. Az első években teljesen összezavarodtam, hogy mi lesz, ha nem sikerül valami újat mutat mutatnunk. Aztán rájöttem, hogy nem is akarunk igazából megújulni, csak organikusan mindig egy picit. Pont az a szépsége és a különlegessége a Csabai Kolbászfesztiválnak, hogy időről időre ugyanazt a hangulatot próbáljuk elhozni. Megrendezzük a nagy gyúróversenyeket, megrendezzük a töltöttkáposzta-főző versenyt, mindenféle kolbászvásárt és bemutatókat. Idehozzuk Magyarország előadóinak színe-javát, vagy éppen a nemzetközi előadókat. Próbálunk jó koncerteket, jó bulikat csinálni az időseknek, középkorosztálynak, családoknak, fiataloknak – és ez így van minden évben.

 

– Menjünk végig a napokon. Csütörtökön mivel várják az érdeklődőket?

– Remélem, hogy csütörtökön Békéscsaba legnagyobb házibulija lesz nálunk. Elsősorban a helyieknek készülünk azzal, hogy aznap ingyenes a belépés, bárki bejöhet. Már aznap elkezdődnek a versenyek, 150 csapattal gyúrnak kolbászt a legkisebbek, az ovisok és a kisiskolások. Tündérek, és nagyon-nagyon készülnek. Elindul a kiállítás és vásár – olyan ez, mint egy óriási vonat, amire folyamatosan szálnak föl az emberek.   Napközben kint a színpadon és minden sátorban programok lesznek gyerekeknek és felnőtteknek, este pedig R-GO koncert lesz. Ismétlem: szeretném megcsinálni itt Békéscsaba legnagyobb házibuliját. Jöjjenek el, napközben nézzék meg a gyerekeket, este pedig bulizzunk a koncerteken.

 

– Pénteken mi lesz a menetrend, akkor kik gyúrnak majd?

– A pénteki napon is 150 csapat lesz, kicsit talán több. Viszont akkor már az egyetemisták és a középiskolások készítenek kolbászt. Ez a verseny már majdnem olyan hangulatú, mint a szombati. Amikor elkezdtük ezt a fesztivált, az egyetemisták körében nem volt népszerű sem a disznóvágás, sem a kolbászkészítés. Egy picit magunknak is tudjuk be azt, hogy sikerült ezt a hagyományt tovább örökíteni. A csabai kötődésű egyetemisták idehozzák egyébként azokat a csoporttársaikat is, akikkel mondjuk Budapesten, az ország bármely pontján, vagy külföldön együtt tanulnak. Ettől színesebb a dolog, ráadásul így egyre több fiatal is megismeri Békéscsabát. Pénteken is minden színpadon koncertek, programok lesznek majd, este pedig hatalmas koncertek.

 

– Egy alapvetően szakmai vásár is kiegészíti a kolbászfesztivált. Mi a tapasztalat, erre mennyire van igény?

– Akik ide készülnek, azok közül sokan itt szerzik be a kolbászokat. Kiválasztják azt a termelőt, akinek a terméke a legjobban ízlik nekik, és akár vissza-visszatérnek hozzá. Azoktól az árusok, akik kijönnek, finomabbnál finomabb, sertésből készült termékeket árulnak, tőlük meg lehet venni télire a füstöltárut. A helyieknek, a kistermelőknek pedig ez az egyik legnagyobb lehetőség arra, hogy hosszú távú piacokat alakítsanak ki.

 

 

– A szombat a nagy gyúrás napja, hosszú évek óta ekkor vannak a legtöbben. Idén hányan indulnak?

– 612 csapat – de úgy, hogy már minden lehetséges kis helyre asztalokat teszünk be. Vannak olyanok, akik fesztivál előtti utolsó hetekben keresnek, mert elfelejtettek regisztrálni, pedig minden évben itt vagyunk – amit lehet, próbálunk megoldani, bár már nem nagyon van további lehetőségünk. Idén még nagyobbra építettük a második sátrat, a Munkácsyt, így most a Munkácsyban is ugyanakkora bulik, koncertek lesznek, és szinte ugyanannyi asztal, mint a nagysátorban. Ha ez is megtelt, akkor nem tudom, mi lesz a következő, vagy hová rakunk még asztalokat. De talán ennek is van egy szépsége, hogy sokkal többen akarnak jönni, mint amennyi hely van.

 

– Hogyan alakulnak a szombati programok? Arról már szó volt, hogy mind a két sátorba közel ugyanakkora bulit szerveztek. Ezt hogyan lehet megoldani?

– Egyrészt próbáljuk stílusban elválasztani a helyeket, másrészt pedig különböző időpontokban kezdjük a koncerteket. Nehéz mindig kitalálni, hogy ne az legyen, hogy az egyik sátorba átmennek, és ott túlságosan nagy tömeg lesz, hanem meg kell próbálni elosztani a tömeget. Mindenki számára, idősnek, fiatalnak olyan programokat igyekszünk idehozni csütörtöktől vasárnapig, hogy mindenki jól érezze magát. Tavaly volt és idén is lesz utcai zenekarunk is, kihangosítóval, fúvósokkal. Amikor vége volt egy-egy helyen a koncertnek, akkor átcsalogatták az embereket a többi helyszínre. Annyira jópofák voltak, és nagyon hangulatos volt, ahogy sétáltak utánuk az emberek másik koncertre, bemutatóra vagy programra.

 

– Hagyományosa vasárnap tartják a töltöttkáposzta-főző versenyt. Ez most hogyan alakul?

– Igen, és nekem egyébként ez a kedvenc programom. Imádom azt a hangulatot, ami itt van, és persze olyankor a fesztivál legnehezebb, legtöbb figyelmet igénylő részein túl vagyunk. Érdekes, hogy a töltöttkáposzta-főző versenyen eddig minden évben sütött a nap, reméljük, ez most is így lesz. Kint 40 bográcsban fő 40-féle töltöttkáposzta, fergeteges illatok terjengenek, a színpadi jó zenék szólnak, mindig jó a hangulat, ilyenkor már lehet egy kicsit pálinkázni nekem is – nagyon szeretem ezt a hangulatot! Javaslom, hogy jöjjenek ki családostul, hozzák a gyerekeiket, mutassák meg nekik, a vasárnap az egyébként is egy tipikusan családi nap. Bár én azt hiszem, hogy az egész fesztivál átalakult egy ilyen családi, baráti fesztivállá, ahová érdemes kijönni a legkisebbektől az idősekig mindenkinek.

 

– A fellépők közül kiket emelne ki?

– Csütörtökön tehát jön az R-GO. De itt lesznek majd Kordáék a Korda 85 nagykoncerttel. Itt lesz a VALMAR, akik most óriásit mennek, jön DESH, T. Danny, a Bagossy Brothers Company, a Bohemian Betyars, a Parno Graszt és Horváth Tamás. Közben mindenhol diszkók, meg neves DJ-k. Idén jön egy világsztár is: nagyon sokan ismerik Al Bano-t, szerintem mindenki fogja tudni,, kiről van szó, ha meghallja a Felicità-t.

 

– Milyen újdonságra lehet számítani, ami feltűnhet a látogatóknak?

– A tavalyi évben nyitottunk egy új utcát például, amit sikerült kialakítani vásártérré. Éreztük, hogy nőjük ki a helyet, és szerettük volna egy kicsit szellősebbé tenni. Most már ezt is átalakítjuk, mert nagyon népszerű volt. Ott volt egy hatalmas kivetítő, akik akkor nem fértek be az Azahriah koncertre, ott nézték. Rájöttünk, hogy ezt nemcsak azért nézik ott, mert nem fértek be, hanem azért, mert jó hangulat van, kint vannak a levegőn akár egy fröccsel a kezükben. Ezt is átalakítottuk, hogy még jobban látsszon. Sokkal nagyobb lesz a Munkácsy-sátor, és ott is lesznek árusok. Ugyanúgy lehet kapni borokat, meg mindenféle dolgokat, mint a Mokry-ban.  Mindenhol próbáljuk a tereket praktikusabbá, jobban használhatóvá tenni. Megpróbáljuk elhozni azokat a fellépőket, akik csak elérhetők, és a legjobbak Magyarországon. A csütörtöki és a pénteki napon a gyerekeknek szervezett gyúrásokat nagyon kedvezményesen adjuk. A döntéshozókkal is egyeztetünk arról, hogy mi lenne, ha a gyerekek ezeken a napokon úgy jöhetnének ki, hogy az iskolai napnak számítana. Elsőként a Zwack szakképző mondta, hogy oké: azoknak a tanulóknak, akik csütörtökön vagy pénteken kimennek a fesztiválra, és valamilyen fesztiválos pecsétet szereznek, be tudják ezt az időt gyakorlati napként. Nagyon örülnék, ha minden csabai iskolás kijöhetne ilyenkor, és ott tölthetné a napokat, hiszen rengeteg programmal készülünk nekik is.

 

– A kolbászfesztivál idején nemcsak Békéscsabán, hanem az egész megyében megtelnek a szálláshelyek. A járvány utáni időszakban azért kevesebben jöttek, mi a helyzet most?

Nagyon magasról zuhant be a fesztiválpiac a járvány idején, így persze a Csabai Kolbászfesztivál is. 100-ezres látogató számú fesztiválokat szerveztünk korábban, aztán elmaradt egy fesztivál. Bántott bennünket, hogy megszakítunk valamit, ami minden évben hagyományosan meg volt szervezve, de nem tudtunk mit tenni. A rákövetkező évben szigorú szabályokkal megrendezhettük a fesztivált, hogy legalább ne maradjon el: akkor ötezren voltak a fesztiválon. Innen kezdtünk visszaépítkezni. A fesztiválpiac nagyon átrendeződik, sok meg is szűnt, főleg olyanok, amelyeknek nincsenek olyan stabil alapjai, mint a Csabai Kolbászfesztiválnak. Hiszen itt mi nemcsak arról beszélünk, hogy elhívjuk az embereket, felállítunk egy színpadot és mehet. Ennél sokkal szofisztikáltabb és bonyolultabb ez a fesztivál, amelynek alapjait elődeink, az Ambrus család teremtette meg, mi pedig folytattuk: van kolbásztöltés, kolbászgyúrás hagyományörökítés, ami az alapját adja. Erre rápakolgattunk koncerteket, meg pár dolgot, hogy megszólítsunk fiatalokat is, akiket ezután szintén elkezd érdekelni a gasztronómiai hagyomány. Így ők is továbbviszik mindezt, az identitásuk, a csabaiságuk része lesz.

További programok »

Friss hírek

Vigyázz, kész, rajt! - Új csarnokot adtak át az akadémián

350 millió forintból új csarnokot adtak át a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4-es Honvéd utcai központjában, pénteken. A fejlesztésnek köszönhetően az utánpótlás csapatok az év minden napján fedett körülmények között készülhetnek, ezzel is könnyebbé téve az ifjú labdarúgók oktatásák.
2024. október 25. 18:40
FEL