Halálos balesetet játszottak el a színészek-kétezer diák nézte végig

2018. október 11. 19:57 | Kovács Andrea

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a  Jókai színház művészeinek segítségével mutatott be egy baleseti szimulációt, amely arra hívja fel a figyelmet, milyen veszélyes fülhallgatóval  közlekedni.

 

 

A valósághű történetben egy  fiú biciklivel indult útnak, fején a környezeti zajokat kiszűrő fejhallgatóval. A gyalogátkelőhelynél nem szállt le a kerékpárjáról, nem nézett körül, elütötte egy autó, amely egy másik autóval is összeütközött. Az összetört autókban könnyebben sérült utasok, valamint a a biciklis barátai sokkos állapotban hívták a mentőket, tűzoltókat. A mentésben résztvevők pillanatok alatt a helyszínre érkeztek, s míg a tűzoltók a súlyosan  sérült sofőrt a kocsiból kiszedték, a mentősök igyekeznek újraéleszteni az úttesten élettelenül fekvő kerékpárost. Sikertelenül... A rendőrök értesítik a kerékpáros édesanyját, hogy fia közlekedési balesetben elhunyt. Majd megérkeznek a temetkezési vállalat munkatársai és  koporsóba helyezik az élettelen testet.

A bemutatót kétezer diák nézte végig a megyeszékhely belvárosában.  Mint azt a Békéscsabai Jókai Színház  színművésze, Tarsoly Krisztina  a baleseti szimuláció rendezője kiemelte: az előadásukkal arra hívták fel a fiatalok figyelmét, hogy figyelmesen közlekedjenek az utcán és ilyenkor ne akarják kiszűrni a világ zaját, mert annak sajnos halálos kimenetelű baleset lehet a vége.

Az előadás talán legelgondolkodtatóbb része az volt, amikor a halálos balesetet szenvedett fiú lélekhangja szólal meg. Elmondja, hogy mennyi mindent elérhetett volna az életében, ha nincs rajta a fülhallgató, és nem felelőtlenül, figyelmetlenül közlekedik. Békéscsaba rendőrkapitánya, dr. Bede Sándor rendőr alezredes kiemelte: ennek a valósághű bemutatónak épp az volt a lényege, hogy rávilágítsonarra, ha a való életben ilyen tragikus kimenetelű baleset történik, akkor nincs második esély.  A békéscsabai rendőrkapitány hozzátette, ha a szimulációs előadás hatására akár csak egy diák figyelmesebben közlekedik, már elérték a céljukat.

 

 

További programok »

FEL